Megválaszolatlan kérdések
A mai barátságok maradhatnak, és újjak köthetők
helyesen búra!
Vigydz
A latin abstrahere ige az a-, ab- prepozíció (-tól, -től, -el) és a traho/trahere ige összetétele, mely legközvetlenebb jelentésében húzást, vonszolást, hurcolást, rángatást, átvitt értelemben pedig vmire való rábírást, csábítást, vminek való beszámítást, besorolást, vmiként való értelmezését, vagy magyarázatát, vminek az eltulajdonítását vagy elragadását, birtokba vételét, esetleg elodázását vagy halohgatását is jelentheti.[2] /Wikipedia/
Ha az idegen szó eredeti alakját nem kell figyelembe venni - úgy nem világos számomra, miért "ae-ro-szol", és nem "a-e-ro-szol".
Már NAGYON unom ezt a kettőt! Mikor lesz új?
Egyszer megoldottam az egyiket,és amikor megpróbálnék egy újat megoldani ugyanazt a megoldott tesztet mutatja.
Mert jó ideje a legelső heti tesztet hozza elő.
Én úgy tudom, hogy a "szó" kifejezés többes számú alakja "szavak". Ezért gondolom, hogy úgy lenne inkább helyes, hogy "mozaikszavak"
hogyan irjuk magyarul o (koszonom)
hogyan irjuk magyarul o (koszonom)
egybe vagy külön?
A helység (i nélkül) a település, a helyiség (i-vel) az épületrész, terem. Azt olvastam, hogy onnan lehet megjegyezni, hogy a helyiség belefér a helységbe, fordítva viszont nem.

Dédmamám mindig így használja ezeket a szavakat, és ha én kijavítom, felháborodik, hogy nem baj, ha kihagyunk egy betűt.

Már unom és ti a helyembe mit gyakorolnátok:
Mindig mondják,de soha nem tudom megjegyezni.Jó lenne, ha minél hamarabb kapnék választ,mert gyakorlok a "Fürkész" helyesírási verseny következő fordulójára,és meg kéne tanuljam...VÉGRE!:(

Mindig mondják,de soha nem tudom megjegyezni.Jó lenne, ha minél hamarabb kapnék választ,mert gyakorlok a "Fürkész" helyesírási verseny következő fordulójára,és meg kéne tanuljam.VÉGRE!:(
Sehogy sem sikerül:(
Sehogy sem sikerül:(
Sehogy sem sikerül:(
Sehogy sem sikerül:(
Sehogy sem sikerül:(
Sehogy sem sikerül:(
Több helyen is láttam, a különböző könyvekben/oldalakon másképp írva.
egybe vagy külön?
egybe vagy külön?
a tanfolyamot elkészítettem és a feladatokat nem tudtam.
Volt a gyakorlásban egy olyan feladat,hogy a lyukas mezőbe a nagy szócska kellett kerüljön és persze a ,nagybetű, az ugye egybe van, ezt meg is oldottam,ki is írta,hogy egybe írtam,de nem fogadta el HARMADSZORRA SEM, MIÉRTTTTTTTTTTTTTTTTT?

Nem tudom hol lehet ezt a kombinációt kipróbálni az oldalon. Kérem segítsetek!
Választ előre is köszöni: Gyöngybagoly
Az egyik tesztben ábécésorrendbe kellett tenni a szavakat és úgy fogadták el helyesnek, hogy a hosszú í-vel kezdődő szó megelőzte a rövid i-vel kezdődőt.
Van egy sz amit tagolni kell azt ,hogy állapítom meg ,hogy hol vannak a határok pl.:bridzsel

Szerintem Évikéé,de nem hiszik el.
Szerintem Évikéé,de nem hiszik el.
Kombináció
Kombináció
hogy lehet szerezni
hogy lehet szerezni
hogy lehet szerezni
Az egyik anyuka állítja, hogy régen egy db g-vel írtuk ezt a szót, szerintem meg már régóta kettővel írjuk, még én is így tanultam. Köszönöm mielőbbi válaszukat.
a tűzoltóparancsnok ,,vigyázz'' jelszót kiáltva szalutál
33 éves vagyok ,és szeretném fejleszteni a helyesírásomat.Legnagyobb problémát a külön,és egybeírás
okozza,valamint a vesszők használata,és a :-ban,-ben,-ba,-be
használata.A fogalmazással kapcsolatban szoktam bizonytalan
lenni.Ezeken a problémákon milyen módszerekkel tudok javítani?
Segítségét köszönöm!