3. Nyelvünk hangjainak (pontosabban hangtípusainak, azaz fonémáinak) írott vagy nyomtatott jeleit betűknek nevezzük. A magyar betű vagy egyjegyű, azaz egyetlen írásjegy: e, í, á, ü; b, r, s, v; stb.; vagy többjegyű, azaz írásjegyek kapcsolatából áll: cs, sz, ty, zs; dzs; stb.
Mind kézírásban, mind nyomtatásban vannak kisbetűink: a, ő; c, r, gy, zs, dzs; és vannak nagybetűink: A, Ő; C, R, Gy, Zs, Dzs; stb. (Vö. 5., 8., 10.)
4. Magánhangzóinkat egyjegyű betűkkel jelöljük; egy részük ékezet nélküli, más részük ékezetes (vagyis ponttal vagy vonással van ellátva).
a) A rövid magánhangzókat jelölő hét betűt pont nélkül, illetőleg egy vagy két ponttal írjuk: a, e, o, u; i, ö, ü: ceruza, nyolc, közül, szikes, iparkodik stb.
b) A hosszú magánhangzókat jelölő hét betűre egy vagy két vonást teszünk: á, é, í, ó, ú; ő, ű: játék, lódít, húr, hős, űr stb.
5. A magánhangzókat jelölő nagybetűkre mind kézírásban, mind nyomtatásban ugyanúgy föl kell tenni az ékezeteket, mint a kisbetűkre: Ökrös, Ürményi, Ázsia, Óbuda, Őze stb. – Csak a rövid i nagybetűs alakján nincs pont: Ilona, Izland stb. A hosszú nagy Í-re azonban ki kell tenni az ékezetet: Írország, Új Írás stb.
6. A magánhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid és más a hosszú magánhangzós:
akar – akár, kemény – kémény, bal – bál, öt – őt, oda – óda, irt – írt, áru – árú, tüzért – tűzért, koros – kóros – kórós, Vereb – veréb – véreb stb.
Stilisztikai okból (a szokatlanul hosszú ejtés érzékeltetésére) a magánhangzót jelölő betűket halmozhatjuk is: Één? Góóól! Neeem. Stb.
7. Mássalhangzóinkat egy- vagy többjegyű, mellékjel nélküli betűkkel jelöljük.
a) A mássalhangzókat jelölő betűk közül tizenhét egyjegyű: b, c, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, t, v, z: pálma, fejtegetés, kér stb. Nyolc betűnk kétjegyű: cs, dz, gy, ly, ny, sz, ty, zs: batyu, csökönyös stb.; egy betűnk pedig háromjegyű: dzs: lándzsa stb.
b) A mássalhangzók hosszúságát betűkettőzéssel jelöljük. – Az egyjegyűeket kétszer írjuk le: bb, cc, dd, ff, gg, hh, jj, kk, ll, mm, nn, pp, rr, ss, tt, vv, zz: add, aggot, kellett stb. – A többjegyűeket csak az összetett szavak határán kettőzzük teljesen: jegygyűrű, fénynyaláb, díszszemle stb.; egyéb helyzetekben egyszerűsítve kettőzzük őket, vagyis csak első jegyüket írjuk kétszer: ccs, ddz, ddzs, ggy, lly, nny, ssz, tty, zzs: loccsan, eddzük, asszonnyal stb. [De elválasztáskor: locs-csan, edz-dzük, asz-szony-nyal stb.; vö. 226. f), 227.]
8. A többjegyű betűknek csak az első jegyét írjuk nagybetűvel: Csoma, Dzsingisz, Szolnok, Zsolt stb. Ugyanígy: Ssz! (indulatszó); Nyár van. (mondat); stb.
A csupa nagybetűkben írt betűszókban a többjegyű betűk minden jegyét naggyal írjuk: KISZ, CSKP, GYSEV stb. [Vö. 283. a)] – Hasonlóképpen járunk el akkor is, ha bármely szót (vagy akár hosszabb szöveget) végig nagybetűvel írunk: CSOMAGMEGŐRZŐ; TILOS A DOHÁNYZÁS; stb.
9. A mássalhangzók időtartamának fontos nyelvi szerepe van; más szó lehet a rövid és más a hosszú mássalhangzós:
hal – hall, hason – hasson, len – lenn, feje – fejje, eset – esett, orom – orrom, megy – meggy, kasza – kassza stb.
Stilisztikai célból (a szokatlanul hosszú ejtés érzékeltetésére) a mássalhangzót jelölő betűket többszörözhetjük is: Nnem! Terringettét! Psszt! Stb.
10. Az ábécé a betűk meghatározott felsorolási rendje. A magyar magánhangzókat és mássalhangzókat jelölő 40 kisbetű hagyományos állománya és sora (a magyar ábécé): a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs.
A magyar nagybetűk sorrendje ugyanaz, alakjuk a következő: A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs. (Vö. 3., 5., 8.)
11. A magyar írásgyakorlatban is gyakran előforduló q-t, w-t, x-et és y-t így soroljuk be ábécénkbe: … p, q, r … v, w, x, y, z, zs; … P, Q, R … V, W, X, Y, Z, Zs. Az így kialakult 44 betűs magyar ábécé: A, Á, B, C, CS, D, DZ, DZS, E, É, F, G, GY, H, I, Í, J, K, L, LY, M, N, NY, O, Ó, Ö, Ő, P, Q, R, S, SZ, T, TY, U, Ú, Ü, Ű, V, W, X, Y, Z, ZS.
A ch-t a betűrendbe sorolás szempontjából (bármely hangértékben áll is) c + h kapcsolatnak tekintjük. (Vö. 15.)
12. Régi, ma már egyébként nem használatos magyar betűkkel családneveinkben találkozunk. (Vö. 87., 157.) Ezek a többnyire kétjegyű betűk magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölhetnek:
aa = á: Gaal [e.: gál], ch = cs: Madách [e.: madács], eé = é: Veér [e.: vér], cz = c: Czuczor [e.: cucor], eő = ö: Eötvös [e.: ötvös], s = zs: Jósika [e.: józsika], ew = ö: Thewrewk [e.: török], th = t: Csáth [e.: csát], oó = ó: Soós [e.: sós], ts = cs: Takáts [e.: takács], y = i: Kölcsey [e.: kölcsei] stb., w = v: Wesselényi [e.: veselényi] stb.
Az ilyen régi betűket tartalmazó nevek betűrendi besorolásának módjáról a 15. pont szól.
13. Az idegen tulajdonnevekben és egyéb szavakban más ábécék betűi és betűkapcsolatai is előfordulnak mind magánhangzók, mind mássalhangzók jelölésére:
angol: Greenwich [e.: grinics], joule [e.: dzsúl]
cseh: Dvořák [e.: dvorzsák], Škoda [e.: skoda]
francia: Eugène [e.: özsen], Nîmes [e.: nim]
német: Schäfer [e.: séfer], Werther [e.: verter]
olasz: Bologna [e.: bolonya], quattrocento [e.: kvatrocsentó]
portugál: Guimarães [e.: gimarajs], piranha [e.: piránya]
román: Tîrgovişte [e.: tirgovisté], piaţa [e.: pjácá]
szerbhorvát: Đurić [e.: gyúrity], Živogošće [e.: zsivogostye]
Az idegen betűket és betűkapcsolatokat tartalmazó tulajdonnevek és egyéb szavak betűrendi besorolásának elveit a 15. pont tartalmazza.
14. A betűrendbe sorolás az az eljárás, amellyel a szavakat – általában a magyar ábécé alapján – sorrendbe szedjük. Az egységes módon való elrendezés teszi lehetővé, hogy a szavak rengetegében tájékozódni lehessen. A fontosabb általános szabályok, melyek a szótárakban, lexikonokban, névsorokban stb. való eligazodást segítik, a következők:
a) A különböző betűvel kezdődő szavakat – a d) pontban jelzett kivételekkel – az első betűk ábécébeli helye szerint állítjuk rendbe, illetőleg keressük
| Tamás| vásárol':A betűrendbe sorolás szempontjából nem teszünk különbséget a kis- és a nagybetűk között.
Az egyjegyű betűt teljesen elkülönítjük az azonos írásjeggyel kezdődő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű (ill. háromjegyű) betűtől. Mindig az egyjegyű betű van előbb:
cudar, cukor, cuppant, csalit, csata, Csepel
dac, domb, duzzog, dzsem, Dzsungária, Dzsungel
Zoltán, zongora, zúdul, zsalu, zseni, Zsigmond
stb.
b) Ha a szavak azonos betűvel vagy betűkkel kezdődnek, a sorrendet az első nem azonos betű ábécébeli helye határozza meg:
lom, lomb, lombik, Lontay, lovagol
pirinkó, pirinyó, pirít, pirkad, Piroska
tükör, Tünde, tünemény, tüntet, tüzér
stb.
e) A szavakat a szó belsejében és a szó végén levő betűk tekintetében a következőképpen szedjük betűrendbe. – Az egyjegyű betűt (miként a szó elején is) teljesen elkülönítjük az azonos elemmel kezdődő, de külön mássalhangzót jelölő kétjegyű (ill. háromjegyű) betűtől, tehát az egyjegyű mindig megelőzi az utóbbiakat. – Az egyjegyű betűk sorrendjében a kettőzött betűk első és második írásjegye külön-külön betűnek számít. (Vagyis: bb = b + b; rr = r + r; stb.) – A többjegyű betűk kettőzött változatait sohasem az egyszerűsített alakok szerint soroljuk be a betűrendbe, hanem a megkettőzött betűt mindig két külön betűre bontjuk, s így soroljuk a szót a megfelelő helyre. (Vagyis: ccs = cs + cs; ggy = gy + gy; ddzs = dzs + dzs; stb.)
kas, Kasmír, Kassák, kastély, kasza, kaszinó, kassza, kaszt
mennek, mennének, menü, menza, meny, Menyhért, mennybolt, mennyi
nagy, naggyá, nagygyakorlat, naggyal, nagyít, nagyobb, nagyol, nagyoll
stb.
d) A magánhangzók rövid és hosszú változatát jelölő betűk (a – á, e – é, i – í, o – ó, ö – ő, u – ú, ü – ű) a kialakult szokás szerint mind a szavak elején, mind pedig a szavak belsejében azonos értékűnek számítanak a betűrendbe sorolás szempontjából. A magánhangzó hosszú változatát tartalmazó szó tehát meg is előzheti a rövid változatút:
ír, Irak, iram
Irán, írandó, iránt
író, iroda, irónia
stb.
A rövid magánhangzós szó kerül viszont előbbre olyankor, ha két szó betűsora csak az azonos magánhangzók hosszúsága tekintetében különbözik:
égbolt, Égei-tenger, Eger, egér, éger, égés, egész
kerek, kerék, keres, kérés, koros, kóros, kórós
szel, szél, szelel, szeles, szelés, széles, szelet
stb.
e) A különírt elemekből álló szókapcsolatokat és az egybeírt vagy kötőjellel kapcsolt összetételeket minden tekintetben olyan szabályok szerint soroljuk betűrendbe, mint az egyszerű szavakat. A szóhatárokat tehát nem vesszük figyelembe. – Ugyanez a szabály érvényes a közszavak közé besorolt tulajdonnevekre is.
Kis, kissé, Kiss Ernő, kis sorozat, kissorozat-gyártás, kis számban, kistányér, kis virág
márvány, márványkő, márvány sírkő, Márvány-tenger, márványtömb, Márvány Zsolt, másféle, másol
tiszafa, Tiszahát, Tisza Kálmán, Tisza menti, Tiszántúl, Tisza-part, tiszavirág, tiszt
stb.
f) Különleges célt szolgáló névsorokban, tárgymutatókban, kartotékokban stb. a több szóból álló egységeket vagy az egész kapcsolat, vagy csak az első elem alapján szokás besorolni, ahogyan a könnyebben kezelhetőség érdeke vagy egyéb szempont kívánja. – A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén követendő eljárást szabvány írja elő (MSZ 3401).
15. A betűrendbe soroláskor a szokásostól némiképp eltérően kezeljük a régies írású magyar családnevekben, valamint az idegen szavakban és tulajdonnevekben előforduló régi magyar, illetőleg idegen betűket.
A régies írású magyar családnevekben levő kétjegyű betűket elemeikre bontva soroljuk be (ew = e + w; ch = c + h; cz = c + z; stb.): – Az idegen ábécékben használt kapcsolatokat szintén külön betűk egymásutánjának tekintjük. (ch = c + h; oe = o + e; sch = s + c + h; stb.). – Az idegen betűk közül azok, amelyek valamelyik magyar betűtől csak mellékjelükben különböznek, az ábécébe soroláskor nem tekintendők önálló betűknek. Az idegen mellékjelet csak akkor vesszük figyelembe, ha az idegen mellékjeles betűt tartalmazó szó betűinek sorában nincs más különbség. Ilyenkor az idegen mellékjeles szó kerül hátrább:
cérna, Černý, Champagne, Cholnoky, címez, cukor, Czuczor, csapat
Gaal, galamb, Gärtner, gáz, geodézia, Georges, góc, Goethe
moshat, mosna, Mošna, mosópor, Møsstrand, mostan, munka, Muñoz
stb.
16. Az olyan sajátos célú munkák (lexikonok, enciklopédiák, atlaszok és térképek névmutatói stb.), amelyekben magyar és idegen nyelvű szóanyag erősen keveredik egymással, rendszerint az úgynevezett általános latin betűs ábécét követik: a, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, t, u, v, w, x, y, z. Ebben a rendszerben mind a magyar, mind az idegen többjegyű betűknek minden egyes eleme külön, önálló egységnek számít, és a besorolás nincs tekintettel sem a magyar ékezetekre, sem az idegen betűk mellékjeleire.
Az ilyenfajta munkák szavainak betűrendbe sorolása bonyolult feladat. A követendő eljárást a könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén szabvány (MSZ 3401) írja elő, illetőleg belső szakmai útmutatók szabályozzák. Ezek hatálya azonban nem terjeszthető ki írásbeliségünk általános gyakorlatára.
89. Köznyelvünk hangrendszerében már nincs meg a régi ly hang, írásunk azonban megtartotta az ly [e.: ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a j hang jele.
Az ly írására pontos szabályaink nincsenek, mert azok a szavak, amelyek ly-nal írandók, nagyon sokféle eredetűek, különböző jellegűek. Kétség esetén szótárban kell megnézni, mely szavakban írunk ly-t, melyekben j-t. Bizonyos fogódzóink mégis vannak; ezeket tartalmazzák a következő alpontok.
a) Szó kezdetén csak a lyuk szóban és toldalékos alakjaiban írunk ly-t: lyuk, lyukban, lyukból, lyukak, lyuggat, lyukad, lyukaszt, lyukas stb.
b) Ha a j hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.
Az egy szótagú szavak közül a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.
A névmásokban ly-nal jelöljük a j hangot: ily, ilyen, mely, amely, mily, milyen, oly, olyan, amelyik stb.
A két (vagy ennél több) szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett j-t: bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, pehely, tavaly, zsindely; akadály, osztály, ragály, tartály; Gergely, Mihály, Ipoly; stb. De: lakáj, papagáj stb. – A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek: duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zsivaj, dörej, zörej stb. De: karvaly, tavaly stb.
c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végződésű szavak: boglya, csigolya, gereblye, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye stb. De: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár), perje (fű) stb.
95. Az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában egymástól külön írjuk le, hogy az írott szöveg világosan áttekinthető legyen. Ezt az alapszabályt azonban nem alkalmazhatjuk olyankor, ha két vagy több szó összekapcsolódásával keletkezett (azaz összetett) szavakat írunk le. Ezeknek szoros egységét ugyanis egybeírással vagy (ennek egyik megoldási formájaként) olykor kötőjeles kapcsolással fejezzük ki. (A kötőjelnek itt egyszersmind tagoló szerepe is van.)
A különírás és az egybeírás fontos kifejezőeszköze helyesírásunknak.
Mondatainkban a szavak nagy többségükben alkalmi szókapcsolatok tagjaiként kerülnek egymás mellé. Ilyenkor különírjuk őket: szilárd jellem, sok lehetőség, nagyon ügyes, rádiót javít stb. Különírjuk számos, mindig együtt használt, egységet alkotó szókapcsolat (szólás, szakkifejezés stb.) elemeit is: dugába dől, lépre csal; főnévi igenév, villamos gép; stb.
Egybeírjuk viszont az összetett szavakat. Ezek többféleképpen keletkezhetnek. – Az egyik gyakori ok az, hogy két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének összege. Ezt érzékeltetjük az alkotóelemek egybeírásával. Például a víziló vízi állat ugyan, de nem ló; a tízórai-t nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem a tűzről pattant. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’alaptalan híresztelés’-t jelent. – Ha egy raggal jelölhető, különírt szókapcsolat elemei (pl. kéményt seprő, félig kész, a nap sugara stb.) rag nélkül állnak együtt, szintén egybeírt összetett szót alkotnak: kéményseprő, félkész, napsugár stb. – A meggyökeresedett szokást megtartva, nemegyszer jelentésváltozás nélküli szókapcsolatokat is egybeírunk; ezért például a jókedv, egyhavi, márványtábla, vízbefúlás stb. szót is összetételnek tekintjük.
A jelentésváltozás miatt egybeírt összetétel alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatban is kerülhetnek egymás mellé. Ilyen előfordulásukban külön kell írnunk őket. A kétféle írásmód jól szemlélteti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográfia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (a mértanban); az élen járó (csapat), de: élenjáró (= irányító szerepű); stb.
A különírás és az egybeírás szabályai a szavak összekapcsolásának, illetőleg az összetett szavak alkotásának törvényszerűségein alapulnak. Helyesírásunk e területén mégis meglehetősen nagy számban vannak ingadozások, többféleképpen is megítélhető esetek. Ennek legfőbb oka az, hogy a szókapcsolatok és az összetételek között nincs éles határ: sok olyan szókapcsolat van, amely még nem igazi összetétel ugyan, de tagjai már alig tekinthetők egymáshoz képest önálló szavaknak. Ilyenkor ki-ki hajlamos a nyelvérzékére, illetőleg saját írásgyakorlatára hagyatkozni, ami viszont nem biztos alap, sokszor egyénenként eltérő megoldást sugall. Szépirodalmi alkotásokban stilisztikai szándék is indokolttá teheti az általános szabályoktól eltérő különírást vagy egybeírást, illetőleg kötőjel alkalmazását. Ezekből a körülményekből következik az, hogy a különírás és egybeírás szabályainak megfogalmazása más szabálypontokhoz képest olykor határozatlannak látszik, bár valójában csak a hangos nyelv és az írás természetéhez alkalmazkodik.
96. Az alkalmilag (általában nyomatékosítás végett) megismételt szavak közé vesszőt teszünk: fiam, fiam; várt, várt; gyorsan, gyorsan; stb.
97. A változatlan formájú tagokból szókettőzéssel keletkezett összetételeket kötőjellel írjuk: más-más (= mindig más és más), egy-egy (= néhány), sok-sok (= nagyon sok, tömérdek), ki-ki (= mindenki), alig-alig (= nehezen), már-már (= majdnem, szinte), néha-néha (= nagy ritkán), messze-messze (= nagyon messze) stb. – Eredetük tudatának elhomályosulása miatt egybeírjuk viszont az azaz kötőszót és a nana, nini, nono, hehe, dádá típusú indulatszókat.
98. Különírjuk egymástól ugyanannak a szónak különböző toldalékokkal ellátott változatait: szemtől szembe, háztól házig, napról napra, jobbnál jobb, szebbnél szebb, tudván tudta, kérve kéri, várva várt stb.; továbbá a névutós szóismétlések tagjait: fej fej mellett, nap nap után stb.; hasonlóképpen: ember ember hátán stb.
Kötőjellel írjuk viszont az olyan módosított alakú szóismétléseket, melyeknek tagjai közül az egyik nem él önállóan: örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő stb.
99. A túlzófok kifejezésére használt leges- előtagot egybeírjuk a felsőfokú melléknévvel: legeslegjobb, legeslegnagyobb, legeslegszebb stb.
A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írása
A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek
100. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek tagjai egyenrangúak. Az ilyen alakulatok írásmódja elsősorban attól függ, hogy mennyire szoros a kapcsolat az alkotóelemek között.
a) A csak alkalmilag egymás mellé kerülő egynemű (halmozott) mondatrészeket vesszővel választjuk el egymástól: apja, anyja (eljött); fűrészelt, gyalult (egész nap); tejet, vajat, kenyeret (vásárolt); stb.
b) Ha az egymásnak mellérendelt tagok együttese már mást jelent, mint azok külön-külön, de még mind a két tag felveszi a toldalékokat, akkor az összetétel még laza, ezért elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: süt-főz, sütnek-főznek, sütött-főzött, sütni-főzni, sütés-főzés; ég-föld, eget-földet; ide-oda, idébb-odább; több-kevesebb, többé-kevésbé; stb.
Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az egyformán toldalékolt szavakból alakult mellérendelő összetételek tagjait akkor is, ha toldalék nélküli formájuk nem él összetételként: apraja-nagyja, apraját-nagyját, keze-lába, kezét-lábát, orrán-száján, testi-lelki, írás-olvasás, oktató-nevelő stb.
Két, azonos szerepű toldalékkal ellátott szó alkalmi egységét újabban gyakran éreztetjük kötőjeles összefűzésükkel: kínos-fájdalmas (búcsú), gazdasági-társadalmi (változások), nyelvi-stilisztikai (elemzés), kérő-esdeklő (szavakkal), sírva-nevetve (ölelte át) stb.
Ezzel a lehetőséggel azonban ne éljünk vissza: nem rokon vagy ellentétes értelmű tagokat, illetőleg kettőnél több szót ne írjunk vessző vagy kötőszó helyett kötőjelesen: nyelvtani, stilisztikai és helyesírási (gyakorlatok), nem: nyelvtani-stilisztikai-helyesírási (gyakorlatok); stb.
c) A már teljesen összeforrott, ezért csak második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szavakat egybeírjuk: rúgkapál, rúgkapálnak, rúgkapáló; búbánat, búbánata, búbánatos; árvíz, árvíztől; hadsereg, hadseregben, hadseregek; hányaveti, hányavetiek; stb.
101. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) mellérendelő összetételek csoportja nem különül el élesen egymástól.
a) Számos olyan mellérendelő kapcsolatunk van, amely nem vagy csak kivételesen – és csak az utótagon – látható el toldalékokkal. Az ilyen mellérendelő összetételek tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: édes-bús, sík-domború (lencse), rabló-pandúr, szoba-konyha, sakk-matt; piros-fehér-zöld; stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: édes-búsan, sík-domborúra (csiszolt), rabló-pandúrt (játszottak), szoba-konyhás (lakás), sakk-mattot (mondott); piros-fehér-zöldet, piros-fehér-zöldre; stb.
b) Néhány, alapformájában egybeírt mellérendelő összetétel kétféleképpen toldalékolható. Ilyenkor a toldalékos formák írásképe is vagylagos: hírnév: hírneve, de: híre-neve; hírneves, de híres-neves; stb. – A kétféle toldalékolásnak oka lehet a jelentések elkülönülése is: (a határban) szántó-vető (emberek), de: a szántóvetők (= földművesek); (a padlón) csúszó-mászó (kisgyerek), de: a csúszómászók (= hüllők); stb.
102. Az ikerszók írása a mellérendelő összetett szavakéval azonos szabályokhoz igazodik.
a) A mindkét tagjukon külön-külön toldalékolható, illetőleg toldalékolt ikerszók elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: irul-pirul, irult-pirult; izeg-mozog, izegnek-mozognak, izgő-mozgó; hébe-hóba, ímmel-ámmal; tyúkom-búkom, dimbes-dombos, fidres-fodros; stb.
b) A csak a végükön toldalékolható ikerszókat egybeírjuk: mendemonda, mendemondák; csigabiga, csigabigák; limlom, limlomot, limlomos; terefere, tereferél; hercehurca, ugribugri; stb.
103. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) ikerszók csoportja nem különül el egymástól élesen.
a) Vannak olyan ikerszavaink is, amelyek nem vagy csak kivételesen láthatók el toldalékokkal. Az ilyen ikerszók tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: csihi-puhi, piff-puff, csinn-bumm stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: (nagy) csihi-puhit (rendezett), (a zenekar) csinn-bummja stb. – Hasonlóképpen írjuk a tulajdonnévi ikerszókat is: Ista-Pista, Ista-Pistát; Anna-Panna, Anna-Pannával; stb.
b) Az ingadozó toldalékolású ikerszókat alapformájukban egybeírjuk, más esetekben a toldalékolás módjához igazodunk: gizgaz, gizgazok, gizgazos, de: gizes-gazos; icipici, icipicit, de: icit-picit; stb.
Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása
104. Az alárendelő összetételek első tagja a másodikkal olyan kapcsolatban van, amely kisebb vagy nagyobb alakítással mondatrészi viszonyú szókapcsolattal is kifejezhető, tehát az utótaggal az előtagra kérdezhetünk. – Így például: szavahihető: mi hihető? – a szava hihető (az előtag az utótagnak alanya); drágakő: milyen kő? – drága kő (az előtag az utótagnak minőségjelzője); háromszög: hány szög? – három szög (az előtag az utótagnak mennyiségjelzője); favágó: mit vágó? – fát vágó (az előtag az utótagnak tárgya); életképes: mire képes? – életre képes (az előtag az utótagnak határozója); hegygerinc: minek a gerince? – a hegynek a gerince (az előtag az utótagnak birtokos jelzője).
Az alanyos, a minőség- és a mennyiségjelzős kapcsolatok
105. Alanyos, minőségjelzős és mennyiségjelzős viszonyban a szókapcsolatok és az összetételek egyaránt jelöletlenek, mert az alanynak, valamint a minőség- és mennyiségjelzőnek nincs ragja: aszály sújtotta (vidék) és farkasordító (tél); meleg nyár és színesfém; tíz forint és öttusa; stb.
106. Az alanyos kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) Az alanyos kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: gondatlanság okozta (baleset), traktor szántotta (föld), (a) munkások szervezte (gyűlés), anyja nevelte (gyermek) stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: árvíz mosta (töltés), porhó borította (lejtő), (a) barátom kölcsönadta (pénz), (a) számítógép ellenőrizte (adatok) stb.
b) Az alanyos összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: agyafúrt (= ravasz), eszeveszett (= őrült), ügyefogyott (= gyámoltalan, félszeg), nyakatekert (= bonyolult), lélekszakadva (= nagy sietve) stb.
c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több alanyos kapcsolat tagjait: dércsípte (levelek), napsütötte (táj), molyrágta (szőnyeg), szúette (bútor), magvaváló (szilva) stb.
107. A minőségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:
a) A minőségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: jobb kéz, általános iskola, ipari ország, olvasó lány, érett gyümölcs stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: szélsőbal párt, egyetértő mosoly, orvosi titoktartás, baráti kézfogás, mezőgazdasági gépgyár stb.
b) A minőségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: gyorsvonat (vonatfajta), hidegvérű (= nyugodt), melegágy (a kertészetben), kispárna (párnafajta), söröspohár (= sörnek való pohár), forgószél (szélfajta), holtág (folyóé) stb.
c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos minőségjelzős kapcsolat tagjait: nagyfokú, fiatalkorú, haditerv, légiposta, útitárs, vízinövény, jótett stb.
108. Ha két különírt szóból álló minőségjelzős kapcsolat második tagjához -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű, -nyi képző járul, a különírást általában megtartjuk: bal parti, szomszéd falubeli, piros tetős, fehér virágú, apró szemű, erős bordájú, nagy erejű, kis hordónyi stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: halványlila színű, iskolaköteles korú, hosszú szempillájú, szürke télikabátos, öntelt magatartású stb.
109. A fokozó vagy nyomósító szerepű melléknévi jelzőt nem írjuk egybe a jelzett melléknévvel: szép piros, szép kövér, jó nagy, jó erős, borzasztó rossz, szörnyű hideg stb. Hasonlóképpen: nagy néha, jó néhányszor stb.
110. A színárnyalatot kifejező melléknévi jelzőt egybeírjuk a színt jelölő melléknevekkel: halványlila, sötétzöld, világossárga, zöldeskék; almásszürke, haragoszöld, mélykék, törtfekete, újpiros; stb. – Az összetett színnevek árnyalatát jelző mellékneveket azonban különírjuk: sötét rózsaszín, világos narancssárga, halvány kékeszöld stb.
111. Az olyan összetételeket, amelyekben a főnév minőségjelzője az összetett szóban levő alakjában vagy jelentésében önálló szóként nem használatos (al-, bel-, köz-, kül-, szak- stb.), mindig egybeírjuk: alelnök, belföld, élüzem, előtag, közérdek, külügy, mellékjövedelem, pótágy, szakember stb.
112. Az -ó, -ő képzős igenevet, ha csak alkalmi minőségjelző, általában különírjuk jelzett szavától: dolgozó nő, izzó fém, közvetítő javaslat, parancsoló hang, sajgó térd, felszabadító mozgalom, kiváló termék, (az újoncokat) kiképző tiszt stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: mutató névmás, szélező körfűrész, növényvédő szer, rakétaindító állvány, földrengésjelző műszer, ellenőrző bizottság, összekötő híd, előadó körút stb.
Ha viszont az igenévi jelzős kapcsolatok tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki; illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója), a két egyszerű szót egybeírjuk: cséplőgép, izzólámpa, desztillálótorony, védőnő, ivóvíz, költőpénz, eladólány (üzletben), kiképzőtiszt (beosztás), felvonóhíd; hálószoba, kutatóintézet, pihenőnap, evezőlapát, átütőpapír, belépőjegy; stb. (Vö. 138.)
A kialakult szokást megtartva több olyan (részben jelentésváltozást is mutató) kapcsolatot is egybeírunk, amelynek valamelyik tagja összetett szó: forgószínpad, javítóműhely, mozgókórház, mérőműszer, előhívótank, vendéglátóipar stb.
113. A -t, -tt képzős melléknévi igeneveket legtöbbször különírjuk jelzett szavuktól: csapolt sör, dőlt betű, sült hús, zárolt anyag, adott szó, fedett uszoda, vetített kép stb. – Csak néhány jelentésváltozáson átment kapcsolatot írunk egybe: aludttej, holtpont, nyúltagy, zártszék stb.
114. Minőségjelzőként nemcsak melléknév állhat, hanem főnév is.
a) A foglalkozást, kort, minőséget, csoportot jelölő, esetleg csak nyomatékosító főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: mérnök bátyám, belgyógyász barátunk, közgazdász szakértő, gyermek király, ajándék könyv, rongy fráter, vendég néni, tüzér tizedes, huszár főhadnagy, rendőr százados; csuda jó, kutya hideg; stb. – Hasonlóképpen különírjuk az ilyen alakulatokat is: igazgató elvtárs, tanár úr, tanító néni, mérnök szaktárs stb.
b) Egybeírjuk viszont az akácerdő, csiperkegomba, diáklány, fenyőfa, fiúgyermek, fűszeráru, kölyökkutya, lakatosmester, legényember, rabszolga, vendégművész stb. típusú (általában fajtajelölő) főnévi minőségjelzős alakulatokat.
115. Anyagnévi jelzős kapcsolatnak azokat az alakulatokat tekintjük, amelyekben az előtag azt jelöli, hogy az utótagként megnevezett tárgy abból az anyagból készült. Az anyagnévi jelzőt, ha egyszerű szó, egybeírjuk a nem összetett főnevekkel: aranygyűrű, alumíniumedény, faburkolat, gyapjúsál, kőfal, platinatégely stb. – Ha azonban az anyagnévi jelzős kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: acél mérőszalag, bőr pénztárca; nyersselyem ing, vasbeton gerenda; műanyag padlóburkolat; stb.
116. A hónap vagy nap jelzőként álló nevét különírjuk jelzett szavától: január hónapban, hétfő reggel, csütörtök estére; március havi, kedd reggeli, péntek esti, vasárnap déli; stb.
117. A mennyiségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:
a) A mennyiségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: öt ujj, száz forint, ezer esztendő, sok munka, több energia stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: negyvenöt perces, két négyzetméternyi, huszonegy köbméteres stb. (Vö. 119.)
b) A mennyiségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: háromszög (mértani idom), tízperc (iskolában), öttusa (sportban), hatökör (= buta), ezermester (= sok mindenhez értő), tizenkétszög (mértani idom) stb.
c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos (főleg képzővel ellátott) mennyiségjelzős kapcsolat tagjait: egynapi, nyolcoldalú, kétnyelvű, ötéves, tízpercnyi, húsznaponként stb. (Vö. 119.)
118. Mennyiségjelzőként nemcsak számnév állhat, hanem (mennyiséget, mértéket, nagyságot jelentő) főnév is. Az ilyen főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: egy csomó retek, nagy halom kavics, két hordó bor, egy rakás fa, tenger virág, tíz deka vaj, tízezer kilowatt áram, száz hektár föld stb.
119. Egy egyszerű tőszámnévnek (ill. a sok, több, fél számnévnek), valamint egy -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű melléknévnek a kapcsolatát egybeírjuk: harmincnapi, kilenchavi, háromlábú, ötágú, hétfejű, kétzónájú, kétpetéjű, sokmilliós, négyoldalas, húszfőnyi stb. De számjegyekkel írva: 9 havi, 20 főnyi stb. – Ha azonban akár a melléknév, akár a számnév, akár mind a kettő összetett szó, a kapcsolat számnévi tagját különírjuk a melléknévi tagtól: hat vegyértékű, egy szótagos, negyven négyszögöles, száz hektoliternyi; tizenkét emeletes, huszonnégy tagú, negyvennyolc órás, száztizenhat napi; hetvenöt centiméteres, ötvenhét másodpercnyi; stb. számjegyekkel írva is: 40 köbcentiméteres, 116 napi stb. [Vö. 117. a), c)]
Hasonlóképpen írjuk az ilyen -nként ragos alakulatokat is: kéthetenként, háromhavonként, ötévenként; tizenöt naponként, három hónaponként; 5 évenként, 15 naponként; stb. [Vö. 117. c)]
120. A -dik képzős sorszámnévi jelzőt nem írjuk egybe sem a jelzett főnévvel, sem a (rendszerint -i, -s, -ú, -ű képzős) melléknévvel: ezredik év, harmadik napon, hetedik alkalommal; harmadik havi, negyedik osztályos, ötödik rendű, tizenkettedik havi; stb. – A -d képzős sorszámnévi jelzőt viszont egybeírjuk mind a főnevekkel, mind a melléknevekkel, mind a számnevekkel: ötödévben, hetedízben; ezredévi, ötödéves, másodrendű, tizenötödrangú; harmadfél; stb. (Vö. 291.)
121. A visszaható névmásokkal a számnevekből alkotott -d sorszámnévképzés jelzőket egybeírjuk: másodmagammal, századmagával; tizenhatodmagunkkal, huszonötödmagukkal; stb.
A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok
122. Tárgyas, határozós, valamint birtokos jelzős viszonyban azok a szókapcsolatok és összetételek a jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt rag mutatja: fát vágó és egyetért; százszor mond és százszorszép; az asztal lapja és vásárfia; stb. Ha az alkotóelemek egyike sem ragos, a kapcsolat jelöletlen: kincskereső = kincs(et) kereső; színgazdag = szín(ekben) gazdag; iskolaudvar = (az) iskola udvar(a); stb.
123. A tárgyas kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A raggal jelölt tárgyas kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eleget tesz, kezet fog, szemet szúr, véget ér, állást foglal, hátat fordít; tévéantennát szerel, főtengelyt esztergál, könyvtárt összerendez; stb.
b) A jelölt tárgyas kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: egyetért (= azonos véleményen van), helytáll (= derekasan viselkedik), jótáll (= szavatol), semmittevő (= lusta, dologtalan), számottevő (= jelentős, tekintélyes) stb.
c) A jelöletlen (ragtalan előtagú) tárgyas összetételek tagjait mindig egybeírjuk: autómentő, munkavállaló, úttörő, híradó, kárvallott, világlátott, karöltve stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen tárgyas összetételeket akkor sem, ha valamelyik vagy mindkét tagjuk maga is összetett szó: alvázvédő, gázcsőfektető, szakmunkásképző, létszámnyilvántartó, raktárellenőrző stb.; legföljebb a túl hosszúakat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: vízvezeték-szerelő, lélegzet-visszafojtva, baleset-előidéző stb. (Vö. 138.)
124. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt tárgyas kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ő, -ás, -és stb.) járul, a különírást megtartjuk: nagyot akaró, keveset érő, urat játszás, mindent megvetés, világot járt, utat tévesztve; albérletet kereső, menedékhelyet nyújtó, menetgyakorlatot tartva; stb.
125. A határozós kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:
a) A valamilyen raggal jelölt határozós kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eszébe jut, munkába lép, rosszul jár, földre hull, nyakon csíp, pellengérre állít, ráncba szed, jutalomra érdemes stb.; különösen akkor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: készpénzért veszi, külföldre utazik, vizsgára előkészít stb.
b) A jelölt határozós kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: észrevesz (= észlel, megfigyel), véghezvisz (= befejez), ágrólszakadt (= szegény), napraforgó (növény), semmirekellő (= haszontalan), tagbaszakadt (= jól megtermett), tökkelütött (= buta) stb.
c) A jelöletlen (rag nélküli) határozós összetételek tagjait mindig egybeírjuk: energiagazdálkodás, ökölvívás, munkatárs, áldozatkész, iskolaköteles, munkaképes, mélyhűtött, szélvédett stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen határozós összetételeket akkor sem, ha előtagjuk maga is összetett szó: atombombamentes, nyugdíjjogosult, sújtólégbiztos, tápanyagszegény stb.; legföljebb a túl hosszúakat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: adóbevallás-köteles, előítélet-mentes stb. (Vö. 138.)
d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több jelölt határozós kapcsolat tagjait: partraszállás, kézhezvétel, lényegbevágó, bérbeadás stb.
126. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt határozós kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ó, -ás, -és stb.) járul, a különírást általában megtartjuk: hosszan tartó, gyorsan ölő, könnybe lábadt, papírba csomagolás, pellengérre állítás, próbára tevés; háttérben mozgó, előtérbe kerülő, középpontba állítás, közhírré tétel, külföldre utaztakor; stb. [De vö. 125. d)]
127. Határozószóknak főnevekkel és melléknevekkel (melléknévi igenevekkel) való kapcsolatából gyakran alakulnak összetett szavak: általút, ellenfél, távollét, fennszóval, rögtönbíráskodás, túlérzékenység; bennfentes, közeljövő, utánfutó, bennszülött, régmúlt; stb.
128. A birtokos jelzős kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A birtokszón a birtokviszonyra utaló birtokos személyraggal (-jellel) jelölt kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: a folyó vize, az iskola kapuja, a világ népei, a brigád tagjai; a lakóház pincéje, az írógép billentyűi, a nyomda szedőterme, a park virágágyai, a gépkocsi alváza; stb.
b) A jelölt birtokos jelzős kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: barátfüle (tésztaféle), bolondokháza (= felfordulás, zűrzavar), istennyila (= villám), vásárfia (= ajándék) stb.
c) A jelöletlen, azaz személyrag (-jel) nélküli birtokos jelzős összetételek tagjait mindig egybeírjuk: ablaküveg, disznóhús, földrengés, gerelyhajítás, iskolaorvos, rigófészek; bankjegyforgalom, helységnévtár, csapágyfémgyártás, gépkocsifényszóró; stb., legföljebb a túl hosszúakat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: alkatrész-nyilvántartás, fényképezőgép-objektív, tengeralattjáró-támaszpont stb. (Vö. 138.)
d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk néhány jelölt birtokos jelzős kapcsolat tagjait: napkelte, tojásfehérje, tanácsháza, városháza stb.
A jelentéstömörítő összetételek
129. Sok alárendelő összetett szavunknak elő- és utótagja között olyan bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető. Így például: vámvizsgálat = hol történő, mivel kapcsolatos vizsgálat?: vámnál történő, vámmal kapcsolatos vizsgálat; csigalépcső = mihez hasonló lépcső?: a csiga házához hasonló lépcső; stb.
Az ilyen, úgynevezett jelentéstömörítő összetételek tagjait, köztük a hasonlító összetételeket, mindig egybeírjuk: barázdabillegető, emlékkönyv, hamutálca, motorcsónak, szénapadlás, testvérváros, villanyvilágítás; cinóbervörös, hófehér, hollófekete, galambősz, ultramarinkék; stb.
Egyéb típusú szókapcsolatok és összetételek
130. A névutós kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A névutót az előtte álló névszótól különírjuk: idő előtt, bokor mögött, ház mellett, felesége iránt, föld alatt, munka nélkül, szó szerint, többek között stb. – Ha a névutóhoz -i képző járul, a különírást megtartjuk: idő előtti, bokor mögötti, ház melletti, föld alatti (üreg), munka nélküli (jövedelem), szó szerinti stb.
b) Ha azonban az ilyen kapcsolatok jelentése módosult, s ezért összetett szóvá váltak, egybeírjuk őket: délelőtt, délelőtti; délután, délutáni, holnapután, holnaputáni, rendszerint, napközben, földalatti (= 1. metró; 2. illegális), munkanélküli (fn.), könyvnélküli (= szóról szóra megtanulandó lecke), pártonkívüli (fn.), mindenekelőtt, mindenekfelett, hazafelé, visszafelé stb.
c) Az a, e, az, ez mutató névmásból és a különféle névutókból álló kapcsolatokat egybeírjuk, ha egységes határozószót alkotnak, továbbá ha rámutatószói szerepűek, vagy ha kötőszószerű szerkezetek részei: Ezelőtt másképp hívták. Ezután mindig jó leszek. Mindent megbeszéltünk, eszerint cselekedj! Nincs kétségem afelől, hogy ő tette. Azalatt, míg nyaraltok, kifestetem a lakást. Elment anélkül, hogy köszönt volna. Dolgozz, ahelyett hogy heverészel! Stb. [Vö. 84., 243. d)] Ha ellenben a névmással nyomatékos rámutatást fejezünk ki, akkor csak a különírás a helyes: a köré a ház köré; a szerint kell eljárni, nem e szerint; a nélkül a könyv nélkül; Itt a hiba, e miatt nem működik a gép. Mindene a zene, csak az iránt érdeklődik. Stb.
131. Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.
a) Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeállva; stb. Hasonlóképpen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel- v. föl-, félbe-, félre-, felül- v. fölül-, fenn- v. fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza- stb.
b) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza stb.
c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve stb. Hasonlóképpen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.
Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszokott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt; de: meg tudták javítani; stb.
d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy igenévvel): ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve; stb. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.
Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől (vagy igenévtől): ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekinget; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva; stb. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.
Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva stb. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.
e) Az igekötőül is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét hangsúlyozzuk: abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagy; fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve); (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt; ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.
Az igekötővel alakilag azonos határozószót is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem hozzád), de: hozzájárul (valamihez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek); (csak) rá (= őrá) gondolok, de: (rossz) rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formája van a nem egyes szám harmadik személyű alakoknak: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok stb.
132. A névmásokat egybeírjuk az előttük álló nyomatékosító elemmel:
egymagam, egymagad, egymagatok;
önmagam, önmagad, önmaguk; önnönmaga, önnönmagunk, önnönmagatok;
ugyanez, ugyanolyan, ugyanakkora, ugyanannyi;
szintolyan, szintakkora, szintannyi;
csakolyan, csakannyi, csakennyi;
éppolyan, éppakkora, éppannyi; stb.
A névmási határozószókat is egybeírjuk a nyomósításukra szolgáló, eléjük tett személyes névmásokkal: énbennem, tenálad, őtőle, mihozzánk, tinektek, ővelük; énmiattam, teáltalad, őutána, mimellettünk, tinélkületek, őközöttük; stb.
De: én magam megyek oda (a hangsúly a magam szón); csak annyi szükséges (a hangsúly az annyi szón); épp olyan esetben (a hangsúly az olyan szón); stb.
133. Tagadó névmások előtagjaként a se, sem, semmi szót egybeírjuk az utána következű szóelemmel: semekkora, semennyi, semmilyen, semmiféle stb. – A határozószókban szintén egybeírjuk a se és a sem szót az utótaggal: sehol, sehonnan, semeddig, sehogy, semmint, semmikor stb.
Különírjuk viszont a se és a sem szót, ha névmások és határozószók után állnak: semmi se, senki sem, senkinek se, semmitől sem; semmikor se, sehova se, sehol sem, sehogy sem; stb. – De: sohase, sohasem, sose, sosem.
134. Az akár-, bár-, mind-, minden- és vala- előtagú névmásokat és névmási határozószókat egybeírjuk: akármekkora, akárhol, bármi, bármikor, mindannyi, mindenki, mindenhonnan, valami, valamerre stb.
135. Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb.
A külön- és egybeírás az ilyen szavak esetében is értelmi különbség hordozója lehet: úgy tett, mintha szeretné, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de hogy is gondolod? ; stb.
136. Sok eset mutatja, hogy egybeírandó az olyan összetétel, amely egészét tekintve más szófajú, mint utótagja önállóan volt: csúszómászó, járókelő; földalatti, munkanélküli; ennivaló, hártyásszárnyúak stb. (melléknévből főnév); tegnapelőtt, visszafelé, éjféltájban, elsősorban stb. (névutós vagy egyéb kapcsolatból határozószó); ennélfogva, mindazonáltal, miután stb. (határozószóból kötőszó); nefelejcs, fogdmeg(ek), haddelhadd; nemtörődöm (ember), nemszeretem (dolog) stb. (igés kapcsolatokból főnév, ill. melléknév). – De természetesen: az utcán járó-kelő emberek, inni való víz, az első sorban ült, ennél fogva húzd stb.
137. Egyetlen képzőnek különírt szókapcsolatokhoz járulása nagyobbrészt nem teszi a kapcsolatot egybeírandóvá; képzők halmozódása azonban már egybeírást von maga után: egymás mellett és egymás melletti, de egymásmellettiség; hasonlóképpen: egymásutániság, egyenlőoldalúság, megnemtámadási (szerződés), elnemkötelezettség, szeretetreméltóság stb.
Alapformájukban különírt kapcsolatok egybeírását eredményezi a felsőfoknak összefoglaló jelezése is az ilyenekben: szívhez szóló és szívhez szólóbb, de: legszívhezszólóbb; hasonlóképpen: legharcrakészebb, leghasznothajtóbb stb.
Az ilyen felsőfokú formák helyett általában jobb a szerkezetes megoldás: harcra legkészebb, leginkább hasznot hajtó stb.
138. Szóösszetétel révén gyakran keletkeznek hosszú szavak. Ezeket bizonyos esetekben célszerű kötőjellel tagolni, hogy könnyebben olvashatók legyenek.
A két egyszerű közszóból alakult összetételeket egybeírjuk: asztallap, felezőegyenes, matematikatanítás, nitrogénasszimiláció, paradicsomsaláta, televíziókészülék, teljesítménynövekedés stb. De: sakk-kör stb. (Vö. 62.)
A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket általában ugyanúgy egybeírjuk, mint a kéttagúakat: cseppkőbarlang, gépkocsivezető, ivóvízellátás, készruhaáruház, pénzügyőrlaktanya, rádiószaküzlet, úttörővasút, nyersolajmotor, rendőrjárőr, barnakőszénkoksz, mértékegységrendszer stb. – A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket azonban már többnyire kötőjellel tagoljuk két fő összetételi tag határán: csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, könyvritkaság-gyűjtemény, tornász-csapatbajnokság, munkaerő-nyilvántartás, foszforműtrágya-gyártás stb.
Az egyébként szabályos, de túlzottan hosszú összetett szavak szerkezetes megoldással elkerülhetők: tervezőiroda-vezető = a tervezőiroda vezetője, gépkocsivezető-tanfolyam = gépkocsi-vezetői tanfolyam stb.
Az úgynevezett szótagszámlálás szempontjai a következők: Szótagszámon az összetett szó jel és rag nélküli alakjának szótagszámát kell érteni: cserépedénygyártás, cserépedénygyártásnak, cserépedénygyártásban; honvédemlékmű, honvédemlékműveink; stb. – A származékszók képzőeleme azonban beleszámít a szótagszámba: kerékpárjavítás, kerékpárjavításokat; élelmiszerkészlet, élelmiszerkészletüknek; de kerékpár-javítási, (bőséges) élelmiszer-készletű stb. – Gyakorlati megfontolásból az igekötők közül csak a két vagy több szótagúakat tekintjük külön összetételi tagnak: előadó-művészet, kölcsön-visszafizetés stb.; de: befogadóképesség, állománykiegészítés stb.
Az idegen szavaknak csak a magyarban is önállóan használatos elemeit (pl. centi-, deci-, deka-, extra-) tekintjük külön szónak: centiméter-beosztású, extraprofit-elmélet stb.
139. A külön- és egybeírásban három úgynevezett mozgószabály is érvényesül.
a) Ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, az első kötőjelet (mivel közszói alárendelő összetételekben két kötőjel egy összetett szóban nem lehet) kihagyjuk, vagyis az eredetileg kötőjelezett szórészt az új alakulatokban egybeírjuk: anyagcsere-vizsgálat, de: anyagcserevizsgálat-kérés; békeszerződés-tervezet, de: békeszerződéstervezet-kidolgozás; kerekasztal-konferencia, de: kerekasztalkonferencia-rendezés; stb.
Az ilyen túlzottan hosszúra nyúlt szavak helyett azonban jobb a szerkezetes megoldás: anyagcsere-vizsgálat kérése, a békeszerződés tervezetének kidolgozása, kerekasztal-konferencia rendezése stb.
b) Ha egy különírt szókapcsolat (pl. hajlított bútor) olyan utótagot kap (pl. gyár), amely az egészhez járul, az egyébként különírandó előrészt az új alakulatban egybeírjuk, és ehhez az utótagot (a szótagszámtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk: hajlítottbútor-gyár. Hasonló esetek: hideg víz, de: hidegvíz-csap; házi feladat, de: házifeladat-készítés; légi fénykép, de: légifénykép-montázs; szabad vezeték, de: szabadvezeték-hálózat; stb. – Ritkábban ugyan, de előtag is járulhat szókapcsolathoz: házi feladat, de: számtan-házifeladat; stb.
A szabályt csak akkor alkalmazzuk, ha értelmetlenséget kerülünk el vele. Ha szószaporítás nélkül lehetséges, éljünk inkább szerkezetes megoldással: lőtt vadak, lőtt vadak árusítása (nem lőttvad-árusítás), hőre lágyuló műanyagok feldolgozása (nem: hőrelágyulóműanyag-feldolgozás) stb.
c) Két azonos utótagú összetétel (pl. munkásszövetség, parasztszövetség) különböző előtagja gyakran lép egymással mellérendelő kapcsolatba (munkás-paraszt). Az ilyen szerkezetű minőségjelzős előtagot különírjuk az utótagtól: munkás-paraszt szövetség. Hasonlóképpen: szövőipar, fonóipar, de: szövő-fonó ipar; ajakhang, foghang, de: ajak-fog hang; fényjáték, árnyjáték, de: fény-árny játék; rézötvözet, aranyötvözet, de: réz-arany ötvözet; továbbá: kutya-macska barátság, föld-levegő rakéta stb.
A mozgószabályok alkalmazása révén létrejött írásképek a kiindulási formákat természetesen nem módosítják!
140. Főneveket és mellékneveket tulajdonnevekkel a következőképpen kapcsolunk össze:
a) Ha egy tulajdonnév egy köznévnek minőségjelzője, a két szót különírjuk egymástól: Mariska néni, Dezső bácsi, Fazekas elvtárs; Kovács mérnök; a Nagy család, a Kalmár fiú; Zsiguli gépkocsi, Fabulon arckrém; stb. – Hasonló esetek: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya stb. (Vö. 167., 170.)
b) Ha egy tulajdonnév egy köznévvel vagy egy (rendszerint -i, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzős) melléknévvel valamilyen jelöletlen összetételt alkot, kötőjellel kapcsoljuk őket össze: Afrika-kutató, Ady-szobor, Kazinczy-verseny, Mátyás-templom; Balassi-strófás, Kossuth-díjas, Mária-arcú, Herkules-erejű; József Attila-díj, Apáczai Csere János-emlékünnepély; stb. (Vö. 168., 169.)
Az ilyen kapcsolatok közül néhány köznévvé vált. Ezeket kisbetűvel kezdve egybeírjuk: ádámcsutka, pálfordulás, röntgensugár stb. (Vö. 201.)
141. A -fajta, -féle, -nemű, -rét, -rétű és -szerű képzőszerű utótagot a közszókkal egybeírjuk: másfajta, többféle, egynemű, negyedrét, sokrétű, ésszerű stb. – A tulajdonnevekhez a -féle és a -szerű szóelemeket kötőjellel kapcsoljuk: Eötvös-féle, Petőfi-szerű; Jedlik Ányos-féle; stb. (Vö.: 171.)
Felsorolásban az elmaradó közös, csak az utolsó taghoz hozzáfűzött képzőszerű utótagra kötőjellel utalunk: bükk-, mogyoró- és nyírfafélék; Tömörkény- és Gárdonyi-szerű; stb. [Vö. 262. c)]
142. Az összetett számneveknek és a számoknak több vonatkozásban sajátos írásmódjával a következő pontok foglalkoznak: a betűírással és a számjegyírással a 288., az összetett számnevek és a számok tagolásával a 289., a sorszámnevekkel a 267. a) és a 290., a törtszámnevekkel a 291., a tizedes törtekkel a 274. és a 291. pont.
143. A magyar közszavakat általában kis kezdőbetűvel írjuk, de egyes meghatározott esetekben naggyal is. Mindig nagybetűvel kezdjük a tulajdonneveket. Mivel azonban a tulajdonnevek saját részrendszert alkotnak helyesírásunkban, külön fejezetben tárgyaljuk őket.
144. Közszavainkat általában kisbetűvel kezdjük: szeret, virágzik; elnök, ország, párt; drága, fenséges; három, kevés; ami, bármennyi; itt, most; ejha, nahát, ugye, és, jóllehet; stb.
Erős érzelmi töltésük ellenére általában kisbetűvel írjuk a magasztos tartalmú, kellemes hangulatú és jelentésű szavakat is: béke, szabadság, felszabadulás, haza, élet, tavasz, édesanya, család stb. (De vö. 149., 150.)
145. Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepeket, a nevezetes napokat, a rövidebb-hosszabb időszakokat, a történelmi eseményeket jelentő szavakat, szókapcsolatokat (bár olykor nem kicsi az érzelmi töltésük): március tizenötödike, a felszabadulás napja, május elseje, az alkotmány ünnepe, karácsony, húsvét, anyák napja, nemzetközi nőnap, pedagógusnap, vasutasnap, ötéves terv; a honfoglalás, a mohácsi vész, a szabadságharc, a debreceni országgyűlés, a francia forradalom; a nagy októberi szocialista forradalom, a nagy honvédő háború; stb.
146. A rendezvények, rendezvénysorozatok, társadalmi és politikai mozgalmak, programok stb. nevét általában kisbetűvel írjuk: jövőkutatási konferencia, nemzetközi orvoskongresszus, légkörkutatási szimpózium, termoanalitikai tudományos ülésszak, erdészeti és faipari tudományos napok, a magyar nyelv hete, fásítási hónap, olvasó népért, a szakma ifjú mestere, országos távlati tudományos kutatási terv, országos középiskolai tanulmányi verseny stb. – Az intézményszerűeket azonban az intézménynevek mintájára írjuk: Budapesti Nemzetközi Vásár, Szegedi Szabadtéri Játékok stb. (Vö. 191.)
147. Kisbetűvel kezdjük a népek, népelemek, népcsoportok és nyelvcsaládok nevét: észt, kínai, magyar, orosz, szlovák, palóc, sváb, szász, székely, indián, néger; finnugor, germán, román, urál-altaji, nyugati szláv; stb. Ugyancsak kis kezdőbetűsek a vallásokhoz, felekezetekhez tartozást jelentő szavak: buddhista, katolikus, mohamedán, református stb.
148. Írásunknak világossá és áttekinthetővé tétele végett a közszavakat is nagybetűvel kezdjük minden szöveg, valamint – pont, kérdőjel, felkiáltójel és bizonyos esetekben kettőspont után – minden új mondat élén: Háromórai idő volt engedve a kitiltottaknak, hogy motyóikat összeszedjék… Ez a háromórai idő pedig éppen elég volt arra, hogy a város népessége mindent megtudjon… Mi volt a diákok vétsége? Hogyan védelmezték magukat? Milyen nagy dolgokat vágott oda a vaskalaposoknak Jenőy? Hát Barkó hogy replikázott nekik tatárul, törökül, perzsául! Hát még a sánta Biróczy hogy tréfálta meg őket víg ötleteivel! S most ezeket mind kicsapták. Az iskola szeme fényeit!
Az általános szabályoktól – stilisztikai okokból – csak a szépírók szoktak olykor eltérni.
149. Levelekben és hivatalos iratokban a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül nagybetűvel szokás kezdeni a megszólításban szereplő közneveket is (de a mellékneveket, kötőszókat már nem): Drága Ilonka Néni! Osztályvezető Kartárs! Tisztelt Kovács Úr! Mélyen tisztelt Asszonyom és Uram! Stb.
Magánlevelekben a megszólítás első szaván és tulajdonnévi tagján kívül a többi szót kezdhetjük kisbetűvel is: Kedves barátom! Tisztelt Nagy úr! Édes jó anyám és apám!
Azokat a közneveket, névmásokat és névmási szerepű határozószókat, amelyek a megszólított személyére vonatkoznak, szöveg belsejében általában kisbetűvel kezdjük: Légy szíves, barátom, látogass meg minket! Arra kérem (a) tanácselnök elvtársat, szíveskedjék ügyemet kedvezően elbírálni. Bárcsak itt lehetnél te is! Valószínűleg önöket is érdeklik fejlesztési terveink. Örökké hálás leszek neked a segítségedért. Melegen érdeklődött irántatok. Stb. – Fokozott tisztelet kifejezésére azonban az ilyen esetekben nagybetű is alkalmazható: Szeretném, Apám, ha nem értene félre. A legfőbb érdem az Önöké. Szeretnék mindig Veled lenni. Stb. Két (vagy több) szóból álló megszólításoknak ilyenkor is csak az első szavát kezdjük nagybetűvel: Bocsássa meg, Igazgató úr, hogy soraimmal fölkeresem! Tisztelettel emlékeztetem (az) Államtitkár asszonyt arra, hogy… stb. Hasonlóképpen: Felkérem Horváth akadémikust vitaindító előadásának megtartására. Ezt Ferenc bátyám és Erzsi néném is jól tudja. Stb. (Vö. 144., 253.)
150. Közszavaknak nagybetűs kezdése – kivételesen, elsősorban költői művekben – lehet a megszemélyesítés eszköze, erősítheti a szavak hangulatát, felhívhatja a figyelmet fogalmi tartalmukra, sőt egyszerre is szolgálhatja mindegyik célt: a Szerelem, a Végzet, a Hatalom; Mi vagyunk: Jövő és Igazság, / Engesztelés és nagy Ítélet; stb. (Vö. 144.)
151. Az idézeteket és az idézeten belüli további részeket az eredeti szövegnek megfelelően kezdjük nagy-, illetőleg kisbetűvel: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”; „Légy fegyelmezett!” stb.; illetőleg: „a földre sütöttük szemünk. Kinyílt / a földbe zárt titok.” (Vagy: „…a földre sütöttük” stb.) [Vö. 256. a), 264.]
152. Az útbaigazító feliratokat, a táblázatok, grafikonok, ábrák stb. alatti szövegeket nagybetűvel kezdjük: Bejárat, Házfelügyelő, Igazgató, Pénztár; Széntermelésünk; stb. – Ha egy ilyen szöveg több szóból áll, akkor csak az első szó nagy kezdőbetűs: Kettős megállóhely, Nyilvános telefon, B porta; A légfék vázlatos rajza; stb. – Ha a szöveg első szava számnév, s ezt számjeggyel írjuk, az utána következő szó kis kezdőbetűs: 2. metróvonal, 5. ajtó, III. vágány stb.
Kisbetűvel kezdjük az ügyiratok, igazolványok, oklevelek stb. végén az aláírás alatti megjelölést: elnök, titkár, igazgató, rektor, miniszter; a bizottság titkára, a társtulajdonosok közös képviselője; stb.
153. A családnevek előtti doktor, idősb, ifjabb, özvegy stb. szót, illetőleg rövidítésüket csak kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban stb.) és mondat elején kezdjük nagybetűvel: Dr. Mészáros Mihály, Id. Kelemen László, Ifj. Jakab Imréné; Özvegy Lukács Péterné azzal a kéréssel fordult a bizottsághoz, hogy…; stb. – Mondat belsejében ugyanezek kisbetűvel írandók: Ott volt dr. Mészáros Mihály is. Szép Gergely és ifj. Lukács Péter panaszt tettek özvegy Jakab Imréné ellen. – Hasonlóan a történelmi nevek esetében: Gróf Széchenyi István; de szövegben: Miniszteri tárcát vállalt gróf Széchenyi István is.
154. A tulajdonneveknek több típusát különböztethetjük meg: a személyneveket, az állatneveket, a földrajzi neveket, a csillagneveket, az intézményneveket, a márkaneveket, a címeket stb. Bár az egyes típusok írásmódja nem egyetlen elvhez igazodik, három szempontból mégis egyformán viselkednek.
a) Mindegyik csoport írásában érvényesül helyesírásunknak az a régi törekvése, hogy a tulajdonneveket megkülönböztesse a köznevektől, ezért minden tulajdonnevet nagybetűvel kezdünk: Szőke (családnév), de: szőke (hajszín); Fakó (lónév), de: fakó (színnév); Mór (helységnév, személynév), de: mór (népnév); Hollófészek (hegy neve), de: hollófészek (a holló fészke); Rák (csillagkép neve), de: rák (állat neve); Patyolat (vállalat neve), de: patyolat (fehér, hófehér); Kortárs (folyóirat címe), de: kortárs (valakivel egy időben élő); Parázs (tűzhelymárka neve), de: parázs (izzó tüzelőanyag); stb.
b) A nagy kezdőbetű mutatja ugyan, hogy tulajdonnévvel van dolgunk, de a több elemből álló nevek esetében érzékeltetni kell a tulajdonnevek terjedelmét is, hogy világosan elhatárolódjanak a környező szövegtől. A többelemű nevek tagjainak összetartozását többféleképpen jelezhetjük.
Egybeírjuk az alkotó tagokat: Kispista, Tóthpál, Annamária, Nagykőrös, Hegyalja, Olaszország stb.
Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az alkotó tagokat: Nemeskéri-Kiss, Velencei-tó, Észak-Afrika stb.
Nagybetűvel kezdjük a tagok mindegyikét: Zrínyi Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Budapesti Műszaki Egyetem, Magyar Nyelvőr stb.
A név nyelvi felépítése is jelezheti, meddig tart a tulajdonnév. így pl. az utca (u.) szó a név utolsó eleme, a című (c.) szó pedig közvetlenül követi a név utolsó elemét: Kiss János altábornagy utca, az Ének a pesti ligetről című vers stb.
A címek esetében az alakulat sajátos (kiemelt) helyzete teszi világossá a tulajdonnév terjedelmét: Egri csillagok, A város peremén, Helyesírási tanácsadó szótár stb.
c) A tulajdonnevek írásának jellemző vonása az állandóság. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tulajdonnevek egyes típusaiban ragaszkodunk a történelmileg kialakult vagy a mai helyesírási szabályok szerinti formákhoz: Thököly, Werbőczy, Központi Fizikai Kutatóintézet; Pepsi-Cola, Rutascorbin; stb. Másrészt arra kell törekednünk, hogy a toldalékos alakok leírására olyan megoldást találjunk, amely biztosítja az alapforma visszaállíthatóságát: Kiss-sel, Wittmann-né, New York-i stb. (Nem pedig: Kissel, Wittmanné, newyorki stb.)
155. Mind a családneveket (vezetékneveket), mind a keresztneveket (utóneveket) nagy kezdőbetűvel írjuk: Bakos, Deli, Körmendi, Szántó; Éva, Zsuzsa, György, Pál; Szerencsés András, Szeremlei-Szabó Zsolt; stb.
A családnevek és a keresztnevek írásmódját – helyesírásunk rendszerének figyelembevételével – az anyakönyvezésre és a személyi okmányok kiállítására vonatkozó jogszabályok állapítják meg.
156. Családneveink nagyobb részének formája követi a mai magyar hangjelölési rendszert: Asztalos, Bíró, Hajdú, Kis, Takács stb. – A családnevek írásában érvényesülő hagyomány és egyéb okok (jogi megfontolások stb.) miatt azonban számos élő névben találkozunk a mai írásformáktól kisebb-nagyobb mértékben eltérő jelölésmódokkal: Biró, Buday, Eördögh, Gaál, Gombocz, Hajdu, Kiss, Kultsár, Pais stb. (Vö. 12., 87.) – Hasonlóképpen tiszteletben tartandó a tudatos szépírói névadással alkotott nevek írásmódja is: Baradlay, Maszlaczky, Keöcherepy stb.
157. A történelmi családnevek írásának főbb szempontjai a következők:
a) A történelmi nevek védelme érdekében a régi magyar családnevek eredeti alakját általában megőrizzük: Beythe, Kemechey, Orczy, Sigray, Thewrewk, Vay stb. (Vö. 12., 87.)
b) A családnevek hagyományőrző helyesírása viszonylag későn alakult ki, ezért az eredeti formák mellett az idők folyamán névváltozatok is keletkeztek (pl. Batsányi – Bacsányi). Ilyenkor az egyöntetű írásgyakorlat biztosítása végett a család vagy a kiemelkedő történelmi személy által rögzített, korunkhoz legközelebb eső formát kell használni, s azt kell következetesen érvényesíteni: Apafi, Batsányi, Kazinczy, Lorántffy, Verseghy stb.
Ma élő személyek is viselnek történelmi családneveket. Ezek természetesen az anyakönyvben rögzített alakjukban használandók, ami eltérhet a régi család vagy történelmi személy nevének írásmódjától: Dezsőfi, Rákóczy, Teleky stb.
c) Az olyan névformák, melyek eltérnek ugyan az egykoriaktól, de már hosszú és következetes hagyományuk van írásgyakorlatunkban, ebben a formában használandók: Bocskai, Rákóczi, Zrínyi; Apáczai Csere, Tsétsi János; stb. – Az ilyen neveket nem szabad sem visszarégiesíteni (pl. Zrini), sem pedig korszerűsíteni (pl. Csécsi).
d) Szilárdan kialakult név hiányában olyan formát szokás kialakítani, amely az elolvasását nem zavaró régies írássajátságokat tiszteletben tartja, de egyszersmind lehetővé teszi, hogy a nevet az egykori hangzásnak megfelelően ejthessük ki: Komjáthy, Pesthi, Werbőczy, Wathay stb. (nem Komjáti, Pesti, Verbőci, Vatai stb.); illetőleg: Kakas, Csombor, Csulyak stb. (nem Cacas, Czombor, Chuliak stb.).
158. Az összetett (két külön névből eggyéforrt) családneveket egybeírjuk: Kispéter, Kunszabó, Nagygyörgy, Tóthmátyás, Vörösbaranyi stb.
A kettős (két név mellérendelő kapcsolatából alakult) családnevek tagjait az újabb anyakönyvi jogszabályok szerint kötőjellel kell összekapcsolni: Bajcsy-Zsilinszky, Endrődy-Somogyi, Kerpel-Fronius, Konkoly-Thege stb.
A régi jelzős családnevekben a jelző és a tulajdonképpeni név közé nem teszünk kötőjelet: Baróti Szabó, Csokonai Vitéz, Kőrösi Csoma, Tótfalusi Kis stb.
A jelzős nevek is szerves egységet alkotnak, ezért a két névelem általában együtt használandó, és sorrendjük nem cserélhető fel. – Stilisztikai okokból vagy rövidség kedvéért azonban a jelzőt magában is használhatjuk a teljes név helyett: Csokonai, Tótfalusi stb.
159. Az asszonynevek formái a jogi előírások szerint a következők: Nagy Jánosné, Nagy Jánosné Kovács Anna, Nagyné Kovács Anna, Nagy Anna és (ha valaki férjhezmenetele után is lánynevét tartja meg) Kovács Anna. – Bár nem hivatalos, használatos az N. Kovács Anna forma is.
A férj nevének -né képzős származéka és a leánykori név közé nem teszünk vesszőt, s a szül. rövidítés beiktatása is fölösleges: Szabó Lászlóné Nagy Katalin vagy Szabóné Nagy Katalin stb.
160. A mitológia és a vallás fogalomkörébe tartozó, személynévként használt nevek általában nagy kezdőbetűsek: Allah, Boldogasszony, Hadúr, Isten, Jupiter, Ozirisz, Zeusz stb. – Az isten szót gyakran használjuk köznévi értelemben is, illetőleg olyan szövegösszefüggésben, amelyben kisbetűs kezdése a helyes: a görög istenek; Tudja isten, mi lett vele. Az isten szerelmére! Hála istennek! Stb.
161. Mind régi (eredeti és jövevény), mind pedig más nyelvekből újabban átvett keresztneveinket mai köznyelvi kiejtésüket tükröztetve írjuk: Csilla, Piroska, Jolán, Vilma, Árpád, Zsolt, Bálint, László; Betti, Klaudia, Zsanett, Artúr, Márió, Raul; stb. – A ch-t és az x-et azonban (a közszókhoz hasonlóan) a keresztnevekben és a becenevekben is megtartjuk: Richárd, Alexandra, Félix, Lexi stb. (Vö. 209.)
162. A magyar személynevekhez általában ugyanúgy közvetlenül, azaz kötőjel nélkül illesztjük hozzá a toldalékokat (ragokat, jeleket, képzőket), mint a közszavakhoz: Dózsát, Kossuthhoz, Szemeréről, Táncsics Mihálynak, Ilosvai Selymes Péternél, Vörösmartyé, a Hunyadiak; jókais, madáchi, petőfieskedők; stb. – De: Táncsics Mihály-i, Ilosvai Selymes Péter-es stb. (Vö. 165.)
163. A mássalhangzóra végződő személynevek -val, -vel (és néha -vá, -vé) ragos formájának írásában a következőképpen járunk el:
a) Ha a név rövid mássalhangzót jelölő betűvel végződik, akkor ezt a betűt megkettőzzük: Ádámmal, Bálinttal, Kodállyal, Szabolccsal stb. (Vö. 83.)
b) Ha régies betűre végződő családnevekhez kapcsolódnak ezek a ragok, a régies betűt változatlanul hagyjuk, a rag v-je helyett pedig ennek a név végén ejtett hanghoz idomult mai formáját írjuk: Kossuthtal, Véghgel, Móriczcal, Rátzcal, Babitscsal, Paiszsal; Madáchcsá; stb.
c) Ha a családnév mássalhangzót jelölő kettőzött betűvel végződik, a -val, -vel (és néha a -vá, -vé) rag megfelelő alakját kötőjellel kapcsoljuk hozzá, hogy az alapforma világosan kitűnjön: Kiss-sel, Makk-kal, Papp-pal, Széll-lel stb. (Vö. 94.) – Egyszerűsítve írjuk viszont a keresztneveket: Bernadettel, Marcellal v. Marcellel, Mariannal stb. (Vö. 62., 94.)
164. Az -i és az -s melléknévképzővel, az -ista és az -izmus főnévképzővel ellátott egyelemű és összetett (egybeírt), illetőleg kettős (kötőjellel összekapcsolt) személyneveket kisbetűvel kezdjük, és a képzőket közvetlenül kapcsoljuk hozzájuk: móriczi, mikszáthos, marxista, leninizmus; tóthpáli, kispéteres; erdey-grúzi, rippl-rónais; stb. – De ha a személynév két vagy több elemből áll, akkor megtartjuk az eredeti nagy kezdőbetűket, s a név utolsó tagjához kötőjellel kapcsoljuk a képzőt: Széchenyi István-i (elképzelések), Eötvös József-i (iskolareform), Csokonai Vitéz Mihály-os (verselés) stb.
165. A -k többesjelet közvetlenül kapcsoljuk a személyneveknek általában változatlan, nagy kezdőbetűs formájához: az Árpádok, a Kisfaludyak; a Kossuthok, Petőfik, Táncsicsok kora; az Ady Endrék és József Attilák küzdelmei stb. (Vö. 162.)
A személynevek alkalmi kis kezdőbetűs írása (többnyire -k többesjeles formában) stilisztikai fogás lehet: a név viselőjével szemben érzett megvetést, haragot stb. érzékeltetheti.
166. A személynév elé tett alkalmi minősítő jelzőket kisbetűvel kezdjük: a nagy Napóleon, a nyelvújító Kazinczy, az ifjú Ady, a szép Csapóné stb. – A történelmi személyek nevének szerves részét alkotó állandó jelzőket azonban nagy kezdőbetűvel írjuk: Könyves Kálmán, Nagy Péter, Oroszlánszívű Richárd, Rettegett Iván, Rőtszakállú Frigyes, Szent Erzsébet stb.
167. Személynév – akár egy-, akár többelemű – állhat köznév minőségjelzőjeként is. Ilyenkor a személynevet és a köznevet különírjuk egymástól: István király, Bánk bán, Kovács államtitkár, Dobay szakaszvezető, Polgár doktor, Németh mérnök, Moharos kartársnő, Inotai úr, Zsófi néni, Noszty fiú; Vajda Elemér akadémikus, Somogyi Béláné főelőadó, Sárosi János marós, Erdélyi Ilona tudományos kutató, Szalay Tamás érdemes művész; stb. [Vö. 140. a)]
Azoktól a felvett vagy kapott személynevektől (vagy más tulajdonnevektől, sőt fantázianevektől), amelyeket kisebb-nagyobb embercsoportok viselnek, különírjuk a gyűjtőnévi vagy gyűjtőnévi jellegű közszókat: Benedek család, Csák nemzetség, Előre brigád, Nyék törzs, Radnóti őrs; Ady Endre úttörőcsapat, Zalka Máté lövészezred; stb.
168. Egy- vagy többelemű személynevek és köznevek gyakran lépnek egymással valamilyen jelöletlen összetételnek tekinthető kapcsolatba (pl. Kossuth-szobor = Kossuth szobra, Kossuth-nóta = Kossuthról szóló nóta stb.). Az ilyen összetételszerű alakulatokban a személynév és a köznév szoros összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Balassi-strófa, Ady-vers, Kossuth-díj, Petőfi-kultusz, Kodály-módszer, Celsius-fok, Sabin-cseppek, Bessenyei-kúria, Nádasdy-kastély; Konkoly-Thege-érem; Geiger–Müller-számlálócső, Hadrovics–Gáldi-szótár; Arany János-idézet, Bartók Béla-emlékév; stb. [Vö. 140. b), 169.]
A kisebb-nagyobb embercsoportokat vezető személyek nevéhez szintén kötőjellel kapcsoljuk a gyűjtőnévi vagy gyűjtőnévi jellegű közszókat: Aranyosi-brigád, Deák-párt, Földényi-kórus, Lenkey-század, Marót-csoport, Szemere-kormány; Szent Benedek-rend; stb.
Az uralkodóházat jelentő ház, család és dinasztia szót is kötőjellel kapcsoljuk a családnévhez: Árpád-ház, Anjou-ház, Habsburg-ház, Jagelló-ház; Bourbon-család; Tudor-dinasztia; stb.
Ha a személynév és a köznév együtteséből köznév lett, az összetételt kisbetűvel kezdve egybeírjuk: katicabogár, krisztustövis, martinkemence stb. [Vö. 140. b), 201.]
169. Az egy- vagy többelemű személynevek és köznevek együtteséből az alapforma megtartásával (többnyire -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzővel) alakult melléknevek is összetételszerű kapcsolatok. Az ilyenekben a tagokat kötőjellel fűzzük össze: Árpád-kori, Mátyás-templomi; Jókai-regénybeli, Kossuth-díjas, Zrínyi-soros, Mária-arcú, Kodály-módszerű, Herkules-erejű; Konkoly-Thege-érmes, József Attila-díjas; Hadrovics–Gáldi-szótárbeli, stb. [Vö. 140. b), 168.]
170. Ha egymástól különírt, személynévből és köznévből álló minőségjelzős szerkezetekhez (Julianus barát) egy újabb főnév (pl. szobor) kapcsolódik, ez elé nem teszünk kötőjelet: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya, Szent István vértanú plébániatemplom, Jeremiás próféta kolostor stb. (Vö. 167.)
Az ilyen szerkezetek gyakran erőltetettek. Tanácsos feloldani őket: Julianus barát szobra stb.
171. A -féle és a -szerű képzőszerű utótagot kötőjellel kapcsoljuk a személynevekhez: Eötvös-féle, Wesselényi-féle, Munkácsy-szerű, Joliot-Curie-féle; Erdey-Grúz–Schay-féle; Paál László-szerű, Szinyei Merse Pál-szerű; stb. (Vö. 141.)
172. Az állatok tulajdonnevét nagy kezdőbetűvel írjuk: Bodri, Cirmos, Csákó, Ráró, Villám, Bagira, Vuk stb. – Az esetleges magyarázó utótag kisbetűvel és kötőjel nélkül járul hozzájuk: Bodri kutya, Ráró lovam stb.
173. A földrajzi nevek nyelvi fölépítése rendkívül változatos. Az egyelemű nevek (pl. Szeged stb.) mellett igen nagy a többelemű nevek száma. Ezeknek az egységét bizonyos típusokban az egybeírás mutatja (pl. Tiszántúl, Szombathely stb.); más csoportokban a szoros kapcsolatot (a többelemű nevekre leginkább jellemző módon) az alkotó tagok közé tett kötőjellel fejezzük ki (pl. Zsivány-patak, Apáthy-szikla, Dél-Amerika stb.); a különírt tagokból álló nevek (pl. Olasz Köztársaság, Pillányi út stb.) esetében pedig a helyesírási forma vagy a nyelvi fölépítés érzékelteti az összetartozást. – Más nyelvi kategóriákhoz hasonlóan a földrajzi nevek írásában is figyelembe kell venni a név jelentését, mert a formailag hasonló (sőt azonos), de más-más dolgot jelölő nevek írásmódja eltérően alakulhat: Hűvös-völgy (domborzati név), de: Hűvösvölgy (városrésznév); Ferenc-hegy (domborzati név), de: Ferenc körút (utcanév); Sáros-patak (víznév), de: Sárospatak (helységnév); stb.
Az itt következő szabályok csak a gyakoribb földrajzinév-típusok írásmódjára nézve adnak eligazítást, mégpedig az -i (olykor -beli) képzős származékokkal együtt. Ennek a sűrűn előforduló toldaléknak a kapcsolási módja ugyanis nem minden típusban egyforma. A többi toldalék kapcsolása megegyezik a más tulajdonnévtípusokban követett eljárásokkal.
Magyarország fontosabb hivatalos földrajzi neveinek jelentős részét a hivatalos helységnévtár és a földrajzinévtár tartalmazza.
Az egyelemű és az egybeírt földrajzi nevek
174. Ha egy földrajzi név egyelemű (azaz egyetlen egyszerű szó), az alapformát természetesen nagybetűvel, az -i képzős származékot pedig kisbetűvel kezdjük. Az -i-re végződő ilyen szavak -i képzős származékában (kiejtésüknek megfelelően) csak egy i-t írunk.
Alapforma: | -i képzős forma: |
Európa | európai |
Itália | itáliai |
Erdély | erdélyi |
Mátra | mátrai |
Duna | dunai |
Debrecen | debreceni |
Krakkó | krakkói |
Tamási stb. | tamási stb. |
175. Alapformájukban nagy, -i képzős származékukban kis kezdőbetűvel egybeírjuk:
a) a több elemből álló, ország, föld, alföld, part utótagú országneveket, az országrészneveket, valamint a jelentésükben tömbösödött tájneveket:
alapforma: | -i képzős forma: |
Magyarország | magyarországi |
Franciaország | franciaországi |
Jakutföld | jakutföldi |
Németalföld | németalföldi |
Elefántcsontpart | elefántcsontparti |
Kisalföld | kisalföldi |
Hegyalja stb. | hegyaljai stb. |
Az egybeírandó tájneveket a szótári rész tartalmazza.
b) a több elemből álló magyar nyelvű helységneveket, valamint általában a helységrészneveket:
alapforma: | -i képzős forma: |
Budapest | budapesti |
Balatonalmádi | balatonalmádi |
Hódmezővásárhely | hódmezővásárhelyi |
Törökkanizsa | törökkanizsai |
Fokváros | fokvárosi |
Békásmegyer | békásmegyeri |
Újszeged | újszegedi |
Alsóbélatelep | alsóbélatelepi |
Albertmajor | albertmajori |
Csehipuszta | csehipusztai |
Rétitanya stb. | rétitanyai stb. |
Az i-re végződő ilyen nevek -i képzős származékának végén csak egy i-t írunk.
A kötőjellel összekapcsolt elemekből álló földrajzi nevek
A különírt elemekből álló földrajzi nevek
180. Minden tagot külön szóba írunk, és nagybetűvel kezdünk a mai és a történelmi államnevekben (amelyek általában tartalmazzák az államformára utaló szót), továbbá a gazdasági földrajzi körzetnevekben. – Az ilyen nevek -i (-beli) képzős származékában megtartjuk a különírást, de az alkotó tagokat általában kisbetűvel kezdjük, csak a tulajdonnévi (vagy annak tekintett) elemeket hagyjuk meg nagybetűsnek.
| alapforma: | -i (-beli) képzős forma: |
| Magyar Népköztársaság | magyar népköztársasági |
| Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság | grúz szovjet szocialista köztársasági |
| Egyesült Királyság | egyesült királysági |
| Ománi Szultánság | ománi szultánsági |
| Amerikai Egyesült Államok | amerikai egyesült államokbeli |
| Dél-afrikai Köztársaság | dél-afrikai köztársasági |
| Római Birodalom | római birodalomi |
| Kijevi Nagyfejedelemség | kijevi nagyfejedelemségi |
| Központi Iparvidék | központi iparvidéki |
| Észak-kaukázusi Gazdasági Körzet | észak-kaukázusi gazdasági körzeti |
de: | Zaire Köztársaság | Zaire köztársasági |
| San Marino Köztársaság stb. | San Marino köztársasági stb. |
185. A csillagok, csillagképek, bolygók, holdak stb. nevét nagy kezdőbetűvel írjuk: Ikrek, Fiastyúk, Orion, Tejút, Merkúr, Plútó, Vénusz stb.
Ha a föld, a hold és a nap szót tulajdonnévként használjuk, nagybetűvel kezdjük: a Hold távolsága a Földtől stb. – A mindennapi írásgyakorlatban azonban az ilyen tulajdonnévi szándékú szóhasználatot fölösleges erőltetni, tehát: föld körüli utazás, a hold szépen világít, a nap sugarai stb.
186. Az intézménynevek – néhány esetet nem számítva – több szóból állnak. Ezek összetartozását, a név kezdetét és végét az alkotóelemek nagy kezdőbetűs írása jelzi.
A világos főszabályon kívül – az intézménynevek körében élő nyelvhasználati ingadozások miatt – néhány kiegészítő szabályt is figyelembe kell venni.
188. A teljes és cégszerű intézménynevek mellett vagy helyett használt egyéb formák írásában a következők szerint kell eljárni:
a) Sok olyan intézménynevünk van, amely megegyezik azzal a formával, ahogyan az intézményt nem hivatalosan is emlegetni szoktuk. Említésben: a balatonfenyvesi állami gazdaság, a pécsi nevelőintézet, a tolmácsi általános iskola stb.; de intézménynévként: Balatonfenyvesi Állami Gazdaság, Pécsi Nevelőintézet, Tolmácsi Általános Iskola stb. Nagy kezdőbetűket csak akkor írunk, ha ki akarjuk emelni a megnevezés tulajdonnévi jellegét.
b) Teljes és cégszerű intézménynévnek tekintjük az olyan formákat, amelyekben a telephely neve (vesszővel elkülönítve) az alakulat végén áll: Egyesült Munkás-Paraszt Tsz, Dusnok; Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon, Sopron; Nemzeti Színház, Szeged; stb.
Ha az ilyen szerkezetű alakulatok helységnévi eleme -i képzős melléknévi jelzőként a név élére kerül, az intézménynév részének tekintjük, s ezért nagybetűvel kezdjük: Dusnoki Egyesült Munkás-Paraszt Tsz, Soproni Kisegítő (Foglalkoztató) Iskola és Nevelőotthon, Szegedi Nemzeti Színház stb.
Kisbetűvel kezdjük viszont az intézmények működési helyére utaló -i képzős melléknévi jelzőket, ha nyilvánvalóan alkalmiak, tehát a névnek nem részei: a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a szegedi József Attila Tudományegyetem stb.
c) A teljes intézménynév helyett gyakran annak csak egy vagy több egyesítő elemét használjuk, s a műfajjelölő szót vagy szavakat elhagyjuk. Az ilyen rövidült névben megmarad a részeknek a teljes névbeli írásmódja: az Előrében dolgozik (ti. az Előre Asztalosipari Szövetkezetben). Hasonlóképpen: a Gondolat jelentette meg; a Nemzetiben játsszák; az Eötvösön v. az Eötvös Lorándon végzett; stb.
d) Az intézménytípusokat jelentő szavakat (minisztérium, egyetem, hivatal, intézet, iskola, vállalat, üzem, tanács, rendőrkapitányság stb.) olyankor is kisbetűvel írjuk, amikor valamely szövegben egy bizonyos intézményre utalnak: Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet, de: a kutatóintézet kidolgozta; Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, de: a bizottság véleménye szerint; stb. – Hasonlóképpen: bement a minisztériumba, segélyt kapott a vállalattól, a tanács intézkedett, a tanárképző főiskolán stb. – Csak néhány kivétel van: az Akadémia (= Magyar Tudományos Akadémia), az Opera (= Magyar Állami Operaház) stb.
189. Az intézmények alárendelt egységeinek nevét a következők szerint írjuk:
a) Számos intézménynek (mint főhatóságnak) alárendelt intézményei is vannak. Ezek nevét is minden tagjában nagy kezdőbetűvel írjuk: Műszaki Kémiai Kutatóintézet (az MTA intézete), Országos Pedagógiai Intézet (a Művelődési Minisztérium intézménye), Állam- és Jogtudományi Kar (az Eötvös Loránd Tudományegyetemen), Fővárosi Földhivatal (Budapest Főváros Tanácsánál), Magyar Földrajzi Társaság (főhatósága az MTA) stb.
b) Egy intézményen belüli nagyobb szervezeti egység, testület stb. neve akkor írandó intézménynévszerűen, ha az egyediség érzékeltetésére szükség van: a Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya (az MTA testülete), a Medicor Művek Vállalkozási Gyára, a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront X. Kerületi Bizottsága stb.
c) Az intézmények azonos rendeltetésű kisebb egységeinek típusukra utaló megnevezését kis kezdőbetűvel írjuk: a Kossuth Nyomda személyzeti osztálya, a Bölcsészettudományi Kar gondnoksága, a XI. Ker. Tanács szakorvosi rendelője stb. – Kisbetűsek önmagukban használva is: emlékeztető a műszaki osztály részére, feljegyzés a jogi csoportnak, kérelem az üzemi szakszervezeti bizottsághoz stb.
A nem állandó jelleggel működő bizottságokra stb. utaló szavakat, szókapcsolatokat szintén kisbetűvel kell írni: a két vállalat koordináló bizottságot alakított; egy karbantartó csoportot szerveztek; stb.
d) Az alárendelt viszonyú intézményeket jelölő birtokos jelzős szerkezetek névelőjét és a birtokszó személyragját (-jelét) általában ki kell tenni: A (a) Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete; A (a) Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara; stb.
Cégtáblán, levélpapíron, bélyegzőn stb. (vagyis kiemelt helyzetben) más megoldás is helyes lehet:
Magyar Tudományos Akadémia
Nyelvtudományi Intézet
Budapesti Műszaki Egyetem
Építészmérnöki Kar
190. A pályaudvarok, megállóhelyek, repülőterek, mozik, vendéglők, eszpresszók, üzletek, fürdők, temetők stb. megnevezésében az intézménynévi jelleg kevésbé érvényesül. Ezekben a csak intézménynévszerű megjelölésekben a tulajdonnévi, illetőleg az azzal egyenértékű tagot (tagokat) nagybetűvel írjuk, az értelmezésre szolgáló köznévi tagot (tagokat) pedig kisbetűvel kezdve különírjuk: Keleti pályaudvar, Katonatelep vasúti megállóhely, Ferihegyi repülőtér, Ugocsa mozi, Kis Rabló étterem, Vén Diák eszpresszó, Rómeó férfiruházati bolt, Lukács fürdő, Kerepesi temető stb. – Az intézménynévszerű megjelölések értelmezésére szolgáló köznévi tag(ok) elhagyható(k): a Keletiből indul, a Lukácsba jár úszni, a Kis Rablóban vacsoráztak stb.
Az intézménynévszerű megjelölések -i (-beli) képzős származékában meghagyjuk a nagy kezdőbetűket is, a különírást is: Keleti pályaudvari, Ugocsa mozibeli, Kis Rabló éttermi stb.
191. Intézményszerű (rendszeresen ismétlődő országos vagy nemzetközi) rendezvények, kiállítások, vásárok stb. nevét az intézményekével azonos módon szokás írni: Budapesti Nemzetközi Vásár, Szegedi Szabadtéri Játékok, Vadászati Világkiállítás stb. – De: jövőkutatási konferencia stb. (Vö. 146.)
192. Nemzetközi vagy külföldi intézményeknek, szervezeteknek stb. magyar vagy magyarra fordított hivatalos nevét úgy írjuk, mint a magyar intézményneveket: az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, Nemzetközi Valutaalap, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a Francia Köztársaság Külügyminisztériuma stb.
Nem kell viszont intézményszerűen írni az ilyen (nem hivatalos) megnevezéseket: a francia külügyminisztérium jegyzéke, az olasz fémipari szakszervezetek, a lengyel hadsereg, az osztrák légitársaság stb.
193. Gyártmányoknak, termékeknek, készítményeknek márkanévként használt elnevezését, annak minden tagját nagy kezdőbetűvel írjuk: Ultra (mosópor), Trabant (gépkocsi), Fabulon (arckrém), Vegacillin (gyógyszer); Alfa Romeo (gépkocsi), Coca-Cola (üdítőital); stb.
A nem márkanévként használt, többnyire a termék anyagára vagy származási helyére utaló nevekben a tagokat kis kezdőbetűvel írjuk: narancsital, meggylé; kecskeméti barack, tokaji bor; stb. – Címkén, hirdetésen stb., alakulatkezdő helyzetben az első tagot természetesen nagybetűvel kezdjük: Kecskeméti barack stb.
194. Ha a márkanév után tájékoztatásképpen odatesszük a típust, a dolgot jelölő szót is, a kettő közé nem teszünk kötőjelet: Omnia kávé, Panangin tabletta, Odol fogkrém; Tomi Mat mosópor; stb. (Vö. 183.)
A kitüntetések és a díjak neve
195. A kitüntetések és a díjak nevét a következőképpen írjuk:
a) A díj, érem, emlékérem stb. szót tulajdonnévhez (rendszerint személynévhez) kötőjellel kapcsoljuk: Kossuth-díj, Nobel-díj, József Attila-díj, Eötvös Loránd-emlékérem stb. – Az ilyen nevek -s képzős származékában az alapformát változatlanul megtartjuk: Kossuth-díjas, Nobel-díjas, József Attila-díjas, Eötvös Loránd-emlékérmes stb.
b) A több különírt közszóból álló kitüntetés- és díjnevekben az alkotó tagokat nagybetűvel kezdjük: Állami Díj, Akadémiai Aranyérem, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Szocialista Munka Hőse, Kiváló Dolgozó stb. – Kis kezdőbetűsek viszont az ilyen nevek esetleges melléknévi származékukban, továbbá ha csupán címként szerepelnek, vagy ha valamilyen rövidebb formában használjuk őket: Erős Bálint állami díjas tudós új kötete elfogyott. A tanácskozáson Nagy József, a szocialista munka hőse is megjelent. Az értekezleten Fejes Katalin kiváló dolgozó ismertette munkamódszereit. Stb.
c) A kitüntetések és díjak fokozatait, illetőleg típusait jelölő szavakat, kifejezéseket kisbetűvel írjuk: a Munka Érdemrend arany fokozata, Kiváló Munkáért kitüntető jelvény stb.
196. A címek két nagy csoportra oszthatók: állandó címekre és egyedi címekre. – Állandó cím az újságoké, hetilapoké, folyóiratoké. Ezeket az jellemzi, hogy több, sőt sok szám címeként használatosak. – Egyedi címük van viszont az irodalmi műveknek, a cikkeknek, a képzőművészeti alkotásoknak, a zeneműveknek stb. A szerző ezeknél szándékosan kerüli az ismétlődést, egyediségre és egyszeriségre törekszik. – A címek írása tükrözi ezt a jellegbeli kettősséget.
197. Az állandó címeket, tehát az újságok, hetilapok és folyóiratok címét nagybetűvel kezdjük. A többelemű címekben – a címben levő és kötőszó kivételével – minden szót nagybetűvel írunk: Búvár, Valóság, Nyugat, Kincskereső, Népszabadság; Magyar Nemzet, Az Est, Nők Lapja, Új Tükör, Pest Megyei Hírlap; Élet és Tudomány; stb. – Egyes hosszabb állandó címekben csak az első szó nagybetűs: A magyar nyelv és irodalom tanítása stb.
A szabályt akkor is követni kell, ha a címlap megtervezői esetleg más írásmódot alkalmaztak.
A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén a szabvány (MSZ 3424/2) előírásait követve az állandó címekben is csak az első elemet kezdik nagybetűvel.
198. Az egyedi címeket, tehát a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok stb. címét a következőképpen írjuk. – Az egyszavas címeket nagybetűvel kezdjük: Szózat, Hazám, Pályamunkások, Martinász, Álarcosbál, Zenedélelőtt stb. – A többszavas címekben csak az első szót és a tulajdonneveket írjuk nagy kezdőbetűvel: Magyar értelmező kéziszótár, Képes politikai és gazdasági világatlasz, Ember az embertelenségben, A kőszívű ember fiai, Tanulmányok Arany János költészetéről, Hajóvontatók a Volgán, Kis éji zene, Örökzöld dallamok, Kék fény stb. Továbbá: 1916 őszén, IX. szimfónia stb.
199. Ha a címeket szövegbe illesztjük, általában nem szükséges őket idézőjelbe tenni vagy más módon kiemelni. Különösen az egyszavas címek és a többszavas állandó címek szövegbeli megkülönböztetése fölösleges: Móricznak egyik híres regénye a Rokonok. – Munkácsy képének, a Siralomháznak a betyár a főalakja. – Az új híd felavatásáról az Esti Hírlap közölte az első tudósítást. – Tanulmányát a Magyar Nyelv jelentette meg. – Ihletetten szavalta el Az eltévedt lovast. – Stb.
Elterjedt szokás azonban az egyedi címek idézőjelbe foglalása vagy eltérő betűtípussal való szedése is: József Attila utolsó évének versei között van az „Íme, hát megleltem hazámat” is. – Hosszan gyönyörködött a Majális színeiben. – Stb.
200. A ragokat és a jeleket a címekkel általában egybeírjuk: a Kritikában, a Társadalmi Szemlét, a Népszabadságé; a Számadásnak; a Nemzeti dalt, Arany Toldijában; stb. – A valamilyen írásjellel lezárt és a ragra végződő címekhez a ragokat és a jeleket kötőjellel kapcsoljuk: Juhász Gyula versének, a Szerelem?-nek…; Jókainak „Az arany ember”-e…; Petőfi a Szülőföldemen-ben…; stb.
Ragos címhez újabb rag függesztését lehetőleg el kell kerülni a mondat átszerkesztésével; pl. így: Petőfi a Szülőföldemen című versében…; stb.
A -beli képzőt és a képzőszerű utótagokat a címek változatlan formájához mindig kötőjellel kapcsoljuk: Valóság-beli (vita), Népszava-beli (hirdetés), Magyar Hírlap-beli (közlemény), Orvosi Hetilap-beli (cikk); Odüsszeia-beli (világ), Éjjeli menedékhely-beli (alakok); a Kritika-féle folyóiratok, Új Tükör-szerű hetilap; stb.
Tulajdonnevek köznevesülése
201. Tulajdonnevek gyakran válnak köznevekké. Ilyenkor már természetesen kis kezdőbetűvel írjuk őket, s az egykori tulajdonnév írásmódjától esetleg más tekintetben is eltérünk: röntgen, pecsovics, havanna; ferencjóska, háryjános; stb. Az idegen írásmódot is magyarossal cseréljük fel: aszpirin, szendvics, konyak, priznic, termosz stb.
A tulajdonnevek és közszók összeforrásából keletkezett összetett szavakat is kisbetűvel kezdjük, és az alkotóelemeket egybeírjuk: ádámcsutka, pálfordulás, szentjánoskenyér; pullmankocsi, wertheimkassza; stb. Az idegen írásmódot is gyakran magyarossal váltjuk föl: pasztőroltás, makadámút, dízelmotor, dízelolaj stb. [Vö. 140. b), 168.]
A köznevesülés lassú folyamat. Ennek során az írásformák egy ideig ingadoznak a nagy kezdőbetűs, idegenesen írt tulajdonnévi és a kis kezdőbetűs, magyarosan írt közszói formák között. Az írásmódváltozásra csak akkor kerülhet sor, ha a társadalmi tudatban a köznévvé válás már elég széles körben végbement.
223. Elég gyakori, hogy helyszűke miatt (vagy más okokból) a szónak vagy szóalaknak egy részét a sor végéről át kell vinni a következő sorba. Az írásnak ez a megszakítása az elválasztás.
Az elválasztásnak – alapformákban és toldalékos alakokban egyaránt – a szótagolás az alapja. Csak összetett szavak elválasztásakor veendő figyelembe az alkotóelemek (az összetételi tagok) határa.
A szótagolás szerinti elválasztás
224. Az egyszerű közszavak és tulajdonnevek alapformáját és toldalékos (képzős, ragos, jeles) alakját a szótagolás szerint választjuk el.
A szótagolás szerinti elválasztás fő szempontjai a következők. – Minden szó annyi szótagú, ahány magánhangzó van benne: bál, font, György, Pest; asz-tal, há-zig, ka-to-na, ma-gá-nyos, me-ta-fo-ra, te-ker-vé-nyes, Csil-la, De-zső, Be-rety-tyó, Ke-re-csend; stb. – A magánhangzó önmagában is alkothat szótagot: di-ó-nyi, fi-a-i-é, É-va, Le-ó stb. [De vö. 226. a)] – A szótag mindig vagy magánhangzóval kezdődik, vagy (az elsőt kivéve) egyetlen rövid mássalhangzóval: le-ány; vá-szon, bugy-gyos, asz-tal, lajst-rom. pró-ba; stb. – A több szótagú szavakat és szóalakokat bármelyik szótag határán meg lehet szakítani: ren-dületlenül, rendü-letlenül, rendületle-nül; fia-tal, fi-atal; stb.
225. Azokat a szavakat, amelyek csak egyetlen magánhangzót tartalmaznak, nem választjuk el: föld, hajt, nyolc, part, strand, sztrájk; drog, dry, shop; Bánk, Sásd, Zsolt; Brahms, Schmidt, York; stb. – Ez a szabály olyankor is érvényes, ha az eredeti helyesírással átvett, de ejtésükben egy szótagú idegen közszavak és tulajdonnevek vagy a régies magyar családnevek írásformájuk alapján megszakíthatók volnának: air, blues, street, team; Chartres, Hume, Maugham, Nîmes; Gaal, Soós, Georch; stb. [Vö. 224., 229., 230. a)]
226. A több szótagú, illetőleg több kiejtett magánhangzót tartalmazó szavak és szóalakok elválasztásának szabályai a következők:
a) Az egymagukban szótagot alkotó magánhangzók tetszés szerint hagyhatók az előző sorban, vagy vihetők át a következőbe: dia-dal vagy di-adal, ideá-lis vagy ide-ális; Leo-nóra vagy Le-onóra; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: árui-nak vagy áru-inak, könyvei-tek vagy könyve-itek, Annáé-ké vagy Anná-éké, tolnai-ak vagy tolna-iak stb.
Az egyetlen magánhangzóból álló szókezdő és szóvégi szótagot – bár önállóságát nyelvi tekintetben el kell ismerni – esztétikai okokból nem szokás egymagában a sor végén hagyni, illetőleg a következő sorba átvinni; tehát az „a-lap”, „e-móció”, „Á-ron”, ill. a „haza-i”, „emóci-ó”, „Le-a” stb. a nyomtatásban nem ajánlott elválasztási formák.
Az au, eu betűkapcsolat, mivel tagjai a szótagoláskor szétválhatnak, szükség esetén elválasztható: kala-uz, fe-udális stb.
b) Azokat a magánhangzókat, amelyek szótagot kezdenek, átvisszük a következő sorba: fi-ók, vi-asz, kalci-um, moza-ik; Mari-etta, Tri-eszt; stb. – A két magánhangzót jelölő azonos betűket is szétválaszthatjuk: ko-ordinál, váku-um stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: ablaká-ig, háza-ik; pesti-es, Vajdá-ék; stb.
c) A két magánhangzó között levő egyetlen mássalhangzót – akár egy-, akár többjegyű a betűje – a következő sorba visszük át: be-tű, ko-sár; ba-tyu, ka-sza, ró-zsa; Gyu-la, Me-csek; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: apá-mé, ki-sebb, maga-san, pa-don, né-gyet; Kecskemé-ten, Mikló-sék, leni-nizmus, tiha-nyi; stb.
d) A két magánhangzó között levő kétféle mássalhangzót jelölő nem kettőzött betűk közül – akár egy-, akár többjegyűek – az elsőt az előbbi sorban hagyjuk, a másodikat pedig átvisszük a következőbe: am-per, ás-vány, fosz-fát, mor-zsa, tarisz-nya, tal-palatnyi; Bar-tók, Bony-hád, Er-zsi; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: bron-zot, ker-tig, pén-zért, töl-gyes; Ecse-ren, Heren-dig, Szabol-csé, recs-ki; stb. – Így járunk el akkor is, ha a két mássalhangzó közül az elsőt kettőzött betű jelöli: hall-gat, több-let, bizott-ság, rossz-kor, könny-től, meggy-ből; Kiss-nek, Papp-tól; stb.
e) Ha a két magánhangzó közötti mássalhangzót kettőzött betű jelöli, ennek egyik jegyét az előző sorban hagyjuk, másik jegyét pedig átvisszük: ber-reg, kom-munális, mil-liméter, ton-na, al-lons; Boz-zai, Job-bágy, Car-rara, Maupas-sant; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: ember-rel, hal-lak, hit-tem, dob-ban, tet-ted, víz-zé; Szél-lért, Tallin-nig; stb. De: Széll-lel, Tallinn-nak stb. [Vö. 163. c)]
f ) Ha a két magánhangzó közötti hosszú mássalhangzót egyszerűsítetten kettőzött többjegyű betű jelöli, ennek elválasztásakor mind a sor végén, mind a következő sor elején ki kell írni a teljes rövid megfelelőjét: meny-nyi, ösz-sze, pogy-gyász, szity-tya; Boty-tyán, Hosz-szú, Ily-lyés; stb. – A toldalékos alakokat is így kell elválasztani: ágy-gyal, ész-szerű, galy-lyak, húsz-szor, köny-nyes, megy-gyel; arany-nyal, Kodály-lyal, Nagy-gyal; stb.
g) Ha két magánhangzó között kettőnél több mássalhangzót jelölő betű van, csak az utolsó kerül a következő sorba: cent-rum, ost-rom, temp-lom, tink-túra, lajst-rom; Dosztojevsz-kij, Ing-rid, Veszp-rém, Ojszt-rah; stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor is így kell eljárni: batiszt-ból, kilenc-kor; Hamburg-ban, bratsz-ki stb. – Ha a toldalékos alakokban a két magánhangzó között álló mássalhangzók közül az utolsót kettőzött betű jelöli, akkor úgy választjuk el a szót, hogy a kettőzött betű egyik tagját meghagyjuk a sor végén, a másikat átvisszük az új sorba: bors-sal, vonz-za, karszt-tá, kulcs-csal, rongy-gyá, csoport-tól, tömb-ben; Ford-dal, Gellért-től, Szabolcs-csal; stb. Ugyanígy: játsz-szál, metsz-szük stb.
A szótagolás szerinti elválasztás szabályai érvényesek természetesen a szóalakokhoz járuló újabb és újabb toldalékokra is: adós-ság, adóssá-gok, adósságo-kat; há-zunk, házun-kat; stb.
227. A dz és a dzs többjegyű betű, azaz nem hangkapcsolatot jelöl, hanem egy-egy önálló mássalhangzót; ezért elválasztáskor ugyanúgy kezeljük őket, mint más többjegyű betűinket. A dz-t és a dzs-t tartalmazó szavak ennek megfelelően a leírt szóalak alapul vételével, az elválasztás általános szabályai szerint szakítandók meg: bo-dza, gyűrű-dzik; kamika-dzék, lopó-dzott, ma-dzag, pe-dzi; bri-dzset, mahara-dzsa, mene-dzser, tá-dzsik; brin-dza, halan-dzsázik, lán-dzsás, edz-het, ódz-kodik; Fuku-dzava, Fu-dzsi, Ma-dzsar, Kiliman-dzsáró; edz-dze, lopódz-dzanak, bridzs-dzsel (ragos fn.); stb [Vö. 226. c), d), f)]
228. A ch kétjegyű ugyan, de egyetlen hangot jelöl, az x pedig két hang (k+sz) jele, de egyetlen jegyű, s így mindkettő egy betűnek számít az elválasztáskor. Ezért úgy tekintjük őket, mint a rövid mássalhangzókat jelölő magyar betűket: ar-chívum, ma-chináció, or-chidea, pszi-chológia, Ri-chárd, Mün-chen; he-xameter, ma-ximum, pra-xis, Ale-xandra, Me-xikó; stb. – Ha a ch és az x végű idegen szavak toldalékos formáit a szó és a toldalék érintkezése táján kell elválasztanunk, a ch-t és az x-et a következő sorba visszük át akkor, ha utánuk magánhangzó következik: almana-chot, ce-chem, pe-ches, bóra-xos, fi-xet, refle-xek, tele-xezünk; Bibera-chot, züri-chi, Féli-xé, Mar-xot, mar-xizmus; stb. – A -val, -vel és a -vá, -vé ragos alakulatok elválasztása: pech-hel, bórax-szá; Bach-hal, Marx-szal; stb. [Vö. 216. b))
229. A családneveinkben előforduló többjegyű régies magyar betűk az elválasztásban hangértéküknek megfelelően kezelendők: De-seö [e.: de-zső], Thew-rewk [e.: tö-rök], Beö-thy [e.: bő-ti], Ben-czúr [e.: ben-cúr], Fara-ghó [e.: fara-gó], Szé-chy [e.: szé-csi], War-gha [e.: var-ga] stb. – A mássalhangzót jelölő kettőzött betűk közül az egyiket az előző sorban hagyjuk, a másikat pedig átvisszük a következő sorba: Bes-senyei, Kos-suth stb. – A toldalékos alakok elválasztásakor a régies magyar betűk egységét természetesen szintén megőrizzük, kivéve a kettőzött betűkét: Deseö-nek, Thewrew-köt; Balo-ghék, Babi-tsé, Cze-tzet, kossu-thi, móri-czos; stb., illetőleg: Szél-lért, Pap-pot, Kis-sék stb. – Kivételes elválasztású név: Bat-thyá-ny.
230. A latin betűs írású nyelvekből átvett, idegen írásmód szerint írt közszavakat és tulajdonneveket is a magyar szokásnak megfelelően, azaz a magyar kiejtésükön alapuló szótagolás szerint választjuk el. A fontosabb szempontok a következők.
a) Az egy szótagba kerülő, egy magánhangzót jelölő betűcsoportokat nem választjuk el: cou-chette, cou-lomb; Baude-laire, Coo-per, Mah-ler, Mon-taigne; stb. (Vö. 224.)
b) Az egy mássalhangzót jelölő betűcsoportokat (a többjegyű magyar betűkhöz hasonlóan) nem választjuk szét: bron-chi-tis, ce-pha-lal-gia, com-pa-gnie, ery-the-ma; Bo-lo-gna, Chur-chill, Fi-scher, Gi-gli, Gior-gio, Ka-ra-džić, Ljub-lja-na, Wa-shing-ton; stb.
c) A különböző hangokat jelölő olyan betűcsoportok, amelyek az idegen nyelvekben elválasztáskor többnyire együtt tartandók, de nem egy hangot jelölnek, magyar szövegben szótagolási szabályainknak megfelelően szétválhatnak: cas-co, esp-la-nade, maest-ro; Chris-tie, Fab-ri-zio, Gas-cogne, Ped-ro; stb.
Ha magyar szövegbe idegen (pl. latin, angol, francia, lengyel stb.) nyelvű többszavas kifejezés, mondat, bekezdés stb. van betoldva, elválasztáskor az illető nyelv elválasztási szabályait kell követni.
231. Az olyan idegen közszavakat és tulajdonneveket, amelyek a forrásnyelvben két (vagy több), a magyarban nem önálló létű elemből keletkeztek, nem tekintjük összetételeknek, ezért a magyar szótagolás szabályai szerint választjuk el őket: abszt-rakt, as-piráns, demok-rata, diszk-rét, fi-lantróp, inf-láció, inst-ruktor, kataszt-rófa, komp-resszor, konk-rét, obst-rukció, parag-rafus, prog-nózis, prog-ram, rek-lám, szind-róma; Belg-rád, Zág-ráb, Miche-langelo, Shakes-peare; stb.
Bár az ilyen alakulatoknak eredetileg összetett voltát a mai átlagos magyar nyelvérzék általában nem tartja számon, az ismertebb elő- és utótagok figyelembevételével történő elválasztás, kivált szaktudományi munkákban, szintén elfogadható: fotog-ráfia vagy foto-gráfia, mikrosz-kóp vagy mikro-szkóp, termosz-tát vagy termo-sztát stb.
Mivel a szavakat a sor végén természetesen máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: aspi-ráns, pa-ragrafus vagy paragra-fus, Mi-chelangelo vagy Michelan-gelo stb.
232. A sor végére kerülő mozaikszók elválasztásának a következők a lehetőségei:
a) Az olyan betűszó, amelyben csak mássalhangzó vagy legfeljebb egy magánhangzó van, nem választható el: BVSC, MLSZ, SZTK; MTESZ, NOB, SZOT; stb. – A két vagy több magánhangzót tartalmazó betűszók szükség esetén szótagolás szerint szakíthatók meg: MÉ‑MOSZ, NA-TO stb. – Elválasztás esetén a toldalékos betűszóknak a kötőjellel kapcsolt toldalékát kell a következő sorba átvinni akkor is, ha a kötőjel nem szótaghatáron áll, de a toldalék tartalmaz magánhangzót: ASZSZK-ban, ELTE-re, KISZ-esek, NDK-beli, ENSZ-ért stb.
b) A szóösszevonásokat, ha elválasztásukra kényszerülünk, mind alap-, mind toldalékos alakjukban a szótagolás alapján szakítjuk meg: Ag-ro-co-op, Bu-vá-ti, Int-ransz-mas, Ke-ra-vill, Ofo-tért, Röl-tex; Kö-zér-tig, Ma-va-dé; stb.
Az összetett szavaknak elemeik szerinti elválasztása
233. Az összetett közszavak és tulajdonnevek elválasztásában csak az összetételt alkotó tagok határán lehet különbség az egyszerű szavakéhoz képest. A mai átlagos magyar nyelvérzék számára felismerhető összetételeket ugyanis az alkotó tagok szerint választjuk el akkor is, ha az összetevők határa nem esik egybe a szótaghatárral.
Az összetett szavakat alkotó tagok (alap- és toldalékos alakjukban egyaránt) a szótagolás szerint választandók el, ha az összetett szót vagy szóalakot nem az összetételi határon szakítjuk meg.
Az azonos alakú szavak között több olyan van, amelynek elválasztása kétféle, mert az azonos alakú szópár egyik tagja toldalékos alak, a másik összetett szó: me-gint (= újra), de: meg-int (= figyelmeztet); gépe-lem (ige), de: gép-elem (fn.); stb.
234. A két egytagú szóból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket úgy választjuk el, hogy az egyik szó az első, a másik szó pedig a következő sorba jusson: csak-is, épp-úgy, hol-ott, hón-alj, ing-ujj, kül-ügy, még-is, mind-egy, rend-őr, vagy-is, vas-út; Kis-ar (helységnév), Pál-ffy; stb. Ugyanígy járunk el természetesen az igekötős igék elválasztásában is: fel-ad, meg-öl, szét-üt stb.
235. A kettőnél több szótagból álló összetett közszavakat és tulajdonneveket leginkább az összetétel tagjainak határán szokás elválasztani: csal-étek, dél-után, egy-előre, egyszer-egy, elektron-optika, ion-stabilitás, kar-öltve, kis-asszony, külön-élés, leg-alább, leg-erősebb, szak-avatott, tölgy-erdő, ugyan-is, vírus-interferencia, viszont-eladó, zápor-eső; Bornem-issza, Dessew-ffy, Kis-oroszi, Magyar-alád, Nyír-egyháza vagy Nyíregy-háza; Zala-egerszeg vagy Zalaeger-szeg; stb.
Ez a szabály azonban nem azt jelenti, hogy összetett szót csak szóhatáron szabad megszakítani. Helyes elválasztások ezek is: elekt-ronoptika vagy elektronop-tika; Za-laegerszeg; stb.
236. Ha az összetett szó egészéhez járul képző, az így keletkezett származékot az alapszó tagjai szerint választjuk el: rend-őri, vas-utas, víg-operai; fel-adat, meg-állás; nagy-atádi; stb.
Nem szabálytalanok természetesen az ilyen megoldások sem: rendő-ri, vasu-tas, vígope-rai; fela-dat, megál-lás; nagyatá-di; stb.
237. Sok olyan idegen szavunk van, amelynek egyik eleme (legtöbbször az utótagja) a magyarban is önálló szó, a másik eleme (legtöbbször az előtagja) viszont csak néhány esetben külön szó értékű. Ha a sor végi elválasztás ezeknek találkozási helyén válik szükségessé, az alakulat összetett voltára általában tekintettel vagyunk, és a szót vagy szóalakot itt szakítjuk meg: centi-gramm, deci-liter, extra-kromoszomális, kilo-gramm, milli-gramm, ultra-projektométer; anti-klerikális, inter-akció, infra-struktúra, melo-dráma, mikro-klíma, pre-klasszikus, proto-plazma, transz-urán; Lenin-grád, Tito-grad stb. – Hasonlóképpen: Jugo-szlávia stb.
Ha az ilyen alakulatok összetettsége a mai átlagos magyar nyelvérzék számára kevésbé nyilvánvaló, a szótagolás szerinti elválasztás is helyes: de-presszió vagy dep-resszió, dez-informál vagy de-zinformál, im-produktív vagy imp-roduktív, in-tranzitív vagy int-ranzitív, para-frázis vagy paraf-rázis, tranz-akció vagy tran-zakció; Ant-arktisz vagy An-tarktisz; stb.
Mivel a szavakat sor végén máshol is meg lehet szakítani, nemcsak a problémát okozó helyen, kétség esetén tanácsos ezzel a lehetőséggel élni: in-terakció vagy interak-ció, preklasz-szikus, Antark-tisz stb.
238. Ha a kötőjellel írt szóösszetételt vagy tulajdonnevet a szóhatáron szakítjuk meg, a kötőjelet csak a sor végén tesszük ki. Ennek a sor elején való megismétlése csak szakmunkákban szokás, kivételesen, a kötőjeles alapformára való figyelmeztetés végett:
…földrajzinév-
-tár…
…Nagy-
-Kevély…
…nátrium-
-klorid…
239. Az írásjelek szerepe kettős. Részben a mondatok szerkezetét, tagolódását, részeik-részleteik egymáshoz kapcsolódását tükrözik, részben némiképpen a beszédnek betűkkel ki nem fejezhető sajátságaira, a hanglejtésre és a beszédbeli szünetekre utalnak.
Az írásjelek használatának szabályai általában a nyelvtani viszonyokhoz igazodnak. Ezeknek a keretein belül egyazon esetre sokszor több, egyaránt helyes megoldás kínálkozik. Ilyenkor azt az írásjelet kell választani, amelyikkel mondanivalónkat a lehető legteljesebben tudjuk érzékeltetni. Az írásjelek változatos és kifejező használata fontos eszköze az értelmileg és érzelmileg egyaránt árnyalt közlésmódnak, ezért csak szépíróktól fogadható el – egyes esetekben, tudatos eljárásként – az írásjelek részleges vagy teljes mellőzése.
Az írásgyakorlatban használt sok írásjel közül a legfontosabbak: a pont (vö. 240–242., 256., 264., 266–267., 271., 278., 290., 293–297., 299.) a kérdőjel (vö. 240–242., 250., 256., 266.), a felkiáltójel (vö. 240–242., 250., 253., 256., 266.), a vessző (vö. 96., 100., 243., 247–255., 260–261., 274.), a kettőspont (vö. 245., 248., 256., 268–269.), a pontosvessző (vö. 244., 247.), a gondolatjel (vö. 246., 248., 250–252., 256., 258–259.), a zárójel (vö. 248., 250–252., 271.), az idézőjel (vö. 256–257., 272–273.), a kötőjel (vö. 262., 265., 270., 275., 281., 296–297., 299.), a nagykötőjel (vö. 263.). Az egyéb írásjelek közül a gyakoribbakat egy összefoglaló pont tartalmazza (vö. 275.).
Az írás tagolásában fontos szerep jut a szóköznek is. Szóközt hagyunk a szavak, valamint az írásjellel lezárt mondatok és tagmondatok között, a zárójelek és az idézőjelek közé foglalt közlési egységek előtt és után, a gondolatjel előtt és után stb. Nincs viszont szóköz a pont, a kérdőjel, a felkiáltójel, a vessző, a kettőspont, a pontosvessző előtt, továbbá a kötőjel és a nagykötőjel két oldalán; a kezdő zárójel és idézőjel hozzátapad az utána következő, a berekesztő zárójel és idézőjel pedig az előtte álló szóhoz stb. (Hogy mikor kell szóközöket hagyni, annak részletkérdéseit gépírási szabványok és tipográfiai előírások tartalmazzák.)
A mondatokat záró írásjelek
240. Az egyszerű mondatok végére a közlés szándékának megfelelő írásjelet teszünk.
a) Az egyszerű kijelentő mondat végén pont van: Jóból is megárt a sok. Pipacsot éget a kövér határra / A lángoló magyar nyár tűzvarázsa. Stb.
b) Az egyszerű kérdő mondat végére kérdőjelet kell tenni: Ki látta? Meglátogattok-e holnap? Szereted a zenét? Stb.
c) Az egyszerű felkiáltó, óhajtó és felszólító mondatot felkiáltójellel zárjuk: Ezt aztán megcsináltad! De soká jön a tavasz! Bárcsak sikerülne a tervem! Legalább a szemem lenne jó! Azonnal idejössz! Szeresd a hazát! Légy jó mindhalálig! Stb.
Kérdő alakú felszólítások és felkiáltások végén felkiáltójel is szokott állni: Nem viszed el mindjárt! Miért ver engem a sors! Stb. – Közvetett felszólítást, utasítást kifejező, bár felszólító alakú mondatokat ponttal is zárhatunk: Írjunk egy-egy mondatot ezekkel a főnevekkel: béke, haza, kenyér, család. Stb.
Az érzelmek hullámzását vagy erősebb fokát írásjelek halmozásával érzékeltethetjük: Hogy képzeled ezt?! Valóban?? Nem!!! Stb.
A mondatok végén a legtöbb esetben csak egy írásjel áll. Több írásjel használata csak az alábbi esetekben elfogadható: három pont (…), egy kérdő- és egy felkiáltójel (?!), három pont és egy kérdő- vagy egy felkiáltójel (...? vagy ...!) A több felkiáltó- vagy kérdőjel nem elfogadható! (Azaz ilyen: !!!!!! és ilyen ??? nincs.)
241. A mellérendelő összetett mondatok végére az utolsó tagmondatnak megfelelő írásjelet teszünk: Esik a hó, mégis fekete az utca. Ne várjunk rá tovább, hiszen nem jön már. (A második tagmondat kijelentő.) Az apja is Miska, legyen ő is Miska! Sokat késik, ne várjunk rá tovább! (A második tagmondat felszólító.) A többieknek egy takaró is elég, minek neked kettő? Induljunk már, miért várnánk rá tovább? (A második tagmondat kérdő.)
242. Az alárendelő összetett mondatok végére olyan írásjelet kell tenni, amilyent a főmondat kíván: Ki mint vet, úgy arat. Szeretném tudni, mi a baja. Kértem, hogy azonnal menjen haza. (A főmondat kijelentő.) Érzed-e, mennyire szeretlek? Vajon megmondták már neki, hogy máskor jöjjön? Nem felejted el, amire megkértelek? (A főmondat kérdő.) Folytasd ott, ahol abbahagytad! Mondd meg neki, holnap indulhat! Figyeljétek, ki lesz az első! (A főmondat felszólító.)
A mellékmondatnak megfelelő írásjellel is zárható az olyan mondatszerkezet, amelynek (akár el is hagyható) főmondata csupán mellékes tájékoztatást tartalmaz, vagy csak a figyelem fölkeltésére szolgál: Kérdem, olyan nagy hibát követtem el? Javasolom, ne üsse bele az orrát! Stb.
A mondatzáró írásjelet akkor is a mellékmondathoz igazíthatjuk, ha az voltaképpen idézet: Hiába mondtam neki, hogy nem szabad bejönni!
A tagmondatok közötti írásjelek
243. Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól.
a) A tagmondatok határán a vessző mindig kiteendő, akár van kötőszó, akár nincs: Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja, aki még egy nyelven tud. A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Stb.
b) A tagmondatokat bevezető és, s, meg, vagy kötőszó előtt is ki kell tenni a vesszőt: Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, / És mindnyájan várnak énrám, hogyha késem. Éj van-e, vagy szemem világa veszett ki? Stb.
Sokszor meglehetősen nehéz eldönteni, hogy az és, s, meg, vagy kötőszóval kapcsolt rész önálló tagmondat-e: Bevágta az ajtót, és dühösen elrohant. De: Hirtelen fölugrott és elrohant. Ilyenkor az írásjelhasználat ingadozhat.
c) A mint kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló (bár sokszor hiányos) tagmondatnak számít, ezért kötőszava elé mindig vesszőt kell tenni: Tündöklik, mint a gondolat maga, / a téli éjszaka. Fehér lett, mint a fal. [De vö. 249. b)]
A hasonlító több, mint szerkezetben vessző van a mint előtt: Ez sokkal több, mint a tavalyi. Hat több, mint öt. Stb. (Ilyenkor a több ragozható: többet, mint ötöt stb.) – Nem kell azonban vesszőt tenni a több mint alakulatban a mint elé, ha a több mint (a majdnem ellentéteként) a mondanivaló tartalmának erősítésére, nem pedig összehasonlításra szolgál: Ez több mint szemtelenség. Több mint öt évig élt külföldön. Stb. (Ilyenkor a több nem ragozható.)
d) Az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. kötőszószerű szókapcsolatok elé vesszőt teszünk. Ilyenkor a hogy előtt nincs vessző: Felrohant a lépcsőn, anélkül hogy pihent volna. Cselekedj, ahelyett hogy tétovázol! Stb. – Ha azonban az anélkül, aszerint, ahelyett stb. elemek az első tagmondathoz tapadnak, eléjük nem teszünk vesszőt, utánuk (a hogy elé) azonban igen: Felrohant a lépcsőn anélkül, hogy pihent volna. Cselekedj ahelyett, hogy tétovázol! Stb.
244. A többszörösen összetett mondatokban pontosvesszővel határoljuk el egymástól a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait: Nyugat felől sötét felhőket hozott a szél, a port felkavarta, és az emberek arcába vágta; a büszke jegenyék alázatosan hajlongtak, hogy derekuk ne törjön; s a közeledő viharnak látni lehetett már egy-egy távoli villámlását is. Stb.
Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza: Kabátja szinte a bokájáig ért; nyáron is azt hordta. A más-más tartalmi típusú tagmondatok közé szintén tehetünk vessző helyett pontosvesszőt: Eddig jól megvoltunk; most váljunk ellenségekké? Ezt többet nem veszem fel; égesd el! Stb.
245. Összetett mondatainkban kettőspontot teszünk, ha egy-egy lényeges gondolatra hívjuk fel a figyelmet, vagy ha jelezni óhajtjuk, hogy a tagmondat fontosabb magyarázatot vagy következtetést tartalmaz: Közös a célunk: mindig többet, egyre jobbat akarunk. Vörös jelek a Hadak Útján: / Hunniában valami készül... Stb.
Ha kettősponttal lezárt közös figyelemfelhívó mondat után több külön mondat következik, mindegyiket (már az elsőt is) nagy betűvel kezdjük: A nyelvújításnak több oka volt: Nem tudtuk a tudományokat anyanyelven művelni. Irodalmunknak új kifejezési formákra volt szüksége. Tiltakozást jelentett az elnémetesítéssel szemben. Stb.
246. Ha azt akarjuk jelezni, hogy bizonyos mértékig elkülönülő gondolatsor kezdődik, pont, felkiáltójel és kérdőjel után még gondolatjelet is teszünk: Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok! – / A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk! Stb.
A mondatrészek közötti írásjelek
247. A mellérendelt mondatrészek közötti írásjelhasználat fontosabb esetei a következők:
a) Az egymásnak mellérendelt, külön-külön hangsúlyozott azonos szerepű mondatrészek (s az ilyenekből alakult felsorolások tagjai) közé vesszőt teszünk, ha kötőszó nélkül következnek egymás után: Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, / Pocsolyás víz, sás, káka lakják. Szeretett volna valami újat, szépet, nagyot alkotni. Stb. [De vö. 249. a)]
b) A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni másneműekből álló sorozattól: Mindenki ismeri az ilyen szavakat: beszél, ír, olvas; ceruza, könyv, tinta; becsületes, lelkes, szorgalmas; stb.
Az ilyen jellegű felsorolások végén a stb. elé is pontosvesszőt kell tenni. [De vö. d) alpont.]
c) Ha az azonos szerepű mondatrészek között kötőszó van, ez elé vesszőt teszünk (kivéve az és, s, meg, vagy kötőszókat): Tetszetős, de helytelen elméletet agyalt ki. Kétszer, illetőleg háromszor kezdtük újra. Elhibázott, sőt veszedelmes vállalkozásba fogott. Stb.
d) Ha azonos mondatrészek között és, s, meg, vagy kötőszó áll, eléjük nem teszünk vesszőt: A tésztára sok mákot és cukrot szórt. Ég és föld között lebegett. A rózsának, a szegfűnek vagy a levendulának az illatát szereted? Stb.
Mivel a felsorolások végére tett stb. rövidítésben az s kötőszó rejlik (= s a többi), a csupa vesszős felsorolás végén nem kell eléje vessző: Gyakorító igék például ezek: járkál, kapdos, álldogál, beszélget stb. [De vö. b) alpont.]
e) Ha az és, s, meg, vagy kötőszó beszédszünettel elválasztott, hátravetett mondatrészeket vezet be, e kötőszók elé vesszőt teszünk: A szüleire gondolt, és szegény nővérére. Aztán elővette a bicskát, meg a kenyeret, meg a szalonnát, meg a zöldpaprikát, majd jóízűen falatozni kezdett. Ernyőt hozzál magaddal a kirándulásra, vagy kabátot! Stb.
f) A páros kötőszóval alakult mellérendelő szerkezetekben a második kötőszó elé mindig vesszőt teszünk (a páros vagy második tagja elé is): Vagy ezt, vagy azt választhatod. Hol ehhez, hol ahhoz kapott. Se pénz, se posztó. Sem testem, sem lelkem nem kívánja. Lehet jó is, rossz is. Stb.
248. Az értelmezővel kapcsolatos fontosabb írásjel-használati esetek a következők:
a) Az értelmezős szerkezetben rendszerint mind az értelmezettre, mind az értelmezőre külön hangsúly esik, és a beszédben szünet van közöttük. Ezt az írásban vesszővel jelezzük: Németh Pétert, a tőszomszédomat kereste. A község tanácselnökének, Komáromi Pálnak a javaslatára betonjárdát építenek. Stb.
A vessző helyére kettőspont is kerülhet, főleg ha az értelmező felsorolást tartalmaz, vagy csattanós befejezője a szerkezetnek: S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak… Fölröppen a komor ég homlokára / Egy nagyszerű mosoly: / A forradalom vörös hajnala.
Ha az értelmező távolabb kerül az értelmezettől, a vesszőt közvetlenül eléje tesszük: Én őt dicsérem csak, az élet anyját… Stb.
b) Ha az értelmező után is szünet van a beszédben, mögéje is vesszőt tehetünk: Anna, a leány, varrni tanult. Kertjük díszét, egy öreg diófát, az éjszakai vihar kidöntötte. Stb. Az ilyen közbevetésszerű értelmezőt olykor nem vesszővel, hanem gondolatjellel (esetleg zárójellel) különítjük el: A baleset sérültjét – a motorkerékpárost – kórházba szállították. Stb.
c) Ha a kitüntetést, fokozatot, minősítést, rangot jelentő, gyakran határozott névelővel kezdődő kifejezés birtokos szerkezet, akkor az előtte álló személynév értelmezőjének számít, és az értelmezős szerkezetnek mindkét fő tagja ragozódik. A személynév után ebben a típusban vesszőt teszünk: Nagy Elemér, városunk díszpolgára; Mózes Pált, népköztársaságunk nagykövetét; Dömötör Béla, az irodalomtudomány doktora; Kálmán Etelkát, a Magyar Népköztársaság kiváló művészét; stb. – Ugyanígy: Balla Erzsébetnek, Kossuth-díjas írónőnknek; illetőleg: Kovács Tiborral, az állami díjas mérnökkel; stb.
Ha azonban az ilyen kifejezések nem értelmezők, a szerkezetet csak a végén ragozzuk, és a személynév után nincs vessző: Mózes Pál nagykövetet, Kállay Imre kandidátusé, Szép Izabella SZOT-díjassal, Zsigmond Elek Kossuth-díjastól stb.
d) Ha az értelmezett szó vagy az értelmező a maga vagy a mind névmás, nincs szükség vesszőre: Te magad mondtad. János maga is ott lesz. Maga János is ott lesz. Magát Bartókot hallottuk a hanglemezről. A sok pásztor mind muzsikál. Stb.
e) A szünettel elkülönülő értelmezőszerű, valamint a mondathoz lazán hozzátoldott határozók elé vesszőt teszünk: A könyvet az íróasztalára, a lámpa mellé tette. Nagybátyám szombaton érkezett meg, a feleségével együtt. Egész nap az erdőt járta, felszabadultan, nagyokat lélegezve. Stb.
249. Az egymásnak alárendelt mondatrészek közé általában nem kell írásjelet tenni.
a) Az egymás után kötőszó nélkül következő egynemű jelzők és egynemű határozók közé nem teszünk vesszőt akkor, ha alárendelő viszonyban vannak egymással: Fehér bottal a kezében egy fekete szemüveges férfi jött vele szemben. Ma reggel nagy eső esett. Az országban mindenütt jó termés ígérkezik. Stb. [De vö. 247. a)]
b) Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt: Bátyámat mint tanút (= tanúként) hallgatták ki. Petőfi mint ember nem hazudtolta meg a költőt. Kossuth korábban mint meg nem alkuvó újságíró harcolt a magyar nép jogaiért. Stb. [De vö. 243. c), 250.]
e) A -va, -ve és a -ván, -vén képzős igeneves szerkezet csak mondatrész, ezért többnyire nem különítjük el vesszővel a mondat egészétől: Munkaruhát húzva fogott neki a motor szerelésének. A rádió zenéjét hallgatva is jól tudok tanulni. Stb. – Ha azonban az igeneves szerkezet szinte külön mellékmondatnak érződik, vagy hátravetve a mondathoz lazán kapcsolódik, célszerű vesszővel elkülöníteni: Gondolván egy merészet, áteveztünk a túlsó partra. Kiszaladt az udvarra, kabátját magára kapva. Stb.
A szövegbe ékelődést jelző írásjelek
250. Az olyan szót vagy szókapcsolatot, amelyet a közbevetés szándékával ékelünk be a mondatba, vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: A vonat, persze, megint késett. István, sajnos, nem tud eljönni. Bátyámat, a baleset tanújaként, többször is kihallgatták. Új találmányát – természetesen – azonnal szabadalmaztatta. Bátyámat – a baleset tanújaként – többször is kihallgatták. A kiejtés szerinti (fonetikus) átírás a nyelvjárásgyűjtésben igen fontos. Bátyámat (a baleset tanújaként) többször is kihallgatták. Stb.
Mivel a közbevetés szándékát és írásbeli kifejezésének szükségét valójában csak a közlemény megalkotója érzi, a fenti szabály alkalmazása a fogalmazó egyén megítélésétől függ. Akár le is mondhat a beékelésről: A vonat persze megint késett. Stb.
A mint kötőszó sokszor beszédszünetekkel határolt közbevetést vezet be: Ádám barátomat, mint mérnököt, a műszakiakhoz osztották be. Ádám barátomnak – mint kiválóan képzett mérnöknek – az átlagosnál magasabb a fizetése. Ádám barátomtól (mint országszerte jól ismert mérnöktől) gyakran kérnek szakvéleményt. Péter, mint említettem, beteg lett. [De vö. 249. b)]
Érzelem kifejezésére – főleg régies vagy szépirodalmi jellegű szövegekben – a mondatba felkiáltójel vagy kérdőjel is beékelődhet. Az ilyen közbevetett felkiáltójel vagy kérdőjel után a mondat természetesen kisbetűvel folytatódik: Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott / Jankóm… Most veszem észre, hohó! mind, amit mondtam, hazugság, / Csúnya hazugság volt. Stb.
251. Ha az összetett mondat valamelyik tagmondatába beékelődik egy másik tagmondat, ezt a közbevetett mondatot vesszők, gondolatjelek vagy zárójelek közé tesszük: Évi, bár még át tudott volna szaladni az úttesten, előbb hagyta elmenni a teherautót. Évi – bár még át tudott volna szaladni az úttesten – előbb hagyta elmenni a teherautót. Évi (bár még át tudott volna szaladni az úttesten) előbb hagyta elmenni a teherautót. Stb.
252. Ha a közbevetett szó, szókapcsolat vagy tagmondat írásjelnél ékelődik a mondatba, az írásjelet a közbevetés után, vagyis a közbevetett részt körülfogó gondolatjelpár vagy zárójelpár második tagja után ki kell tenni: Műszaki egyetemen szerzett diplomát – vegyészmérnökit –, de író lett. Felvették a jelentkezők nagyobb részét (45 fiút és lányt), s csak néhány alkalmatlant kellett elutasítani. Sok megszokott holmiját becsomagolta, hogy minél kényelmesebben érezze magát – ez mindig fontos volt neki –; csak még a magnója hiányzott, amit javíttatni vitt. Egy gondolat bántotta (és nem tudott megszabadulni tőle): hogy ő is felelős a hiányért. Stb.
Ha a zárójelbe tett megjegyzés a mondat végére esik, a mondatvégi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: Bizonyos szavak igék is, névszók is (pl. fagy, les, nyom). Ne felejts el fölébreszteni holnap reggel (6-kor)! Stb. (Vö. 271.) – A zárójelbe tett önálló mondat írásjele azonban a zárójelen belülre kerül: A jelenlevők mind helyeselték a javaslatot. (Az ellenvéleményen levők el se jöttek a gyűlésre.) Stb. (De vö. 271.)
253. Az olyan önálló, mondat értékű kiemelt megszólítások után, amelyek egy hosszabb szöveget vezetnek be, általában felkiáltójelet teszünk: Drága Szüleim! (Drága szüleim!) Tisztelt Közönség! Kedves Barátaim! Igen tisztelt Főorvos úr! Egyetlen Ilonám! Stb. (Vö. 149.)
Magánlevelekben a kiemelt megszólítások után vesszőt is lehet tenni.
254. A mondat elején vagy végén álló megszólítást vesszővel választjuk el a mondat többi részétől: Gyerekek, nézzétek csak! Nagyon vártalak már, édes fiam. Stb.
255. Ha a megszólítás beékelődik a mondatba, eléje is, mögéje is vesszőt teszünk: Most pedig, barátaim, rátérünk a dolog lényegére. Tudod-e, Sándor, a kötelességedet? Stb.
256. A szövegbe ékelt szó szerinti idézetet általában idézőjelpár fogja közre. Az idézőjelet (kézírásban és nyomtatásban) az idézet kezdetén alul, az idézet végén pedig fölül tesszük ki: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok” – figyelmezteti Kazinczy költőtársait. Stb.
Ha az idézőjelbe tett mondaton belül még egy idézőjelre van szükség, hegyével befelé forduló jelpárt használunk: Petőfi írta apjáról: „Szemében »mesterségem« / Most is nagy szálka még; / Előítéletét az / Évek nem szünteték.” Stb.
Idézés alkalmával az idéző mondat megelőzheti, követheti vagy megszakíthatja az idézetet.
a) Az idézetet bevezető mondat után kettőspontot teszünk. Az első idézőjel után az idézet első szavát általában nagybetűvel kezdjük. Az idézet végére, a berekesztő idézőjel elé olyan írásjel kerül, amilyent az idézett mondat tartalma kíván: Bessenyei ma is érvényes igazságot fogalmazott meg: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Örök kérdést tesz fel Vörösmarty: „Mi dolgunk a világon?” Petőfi így kezdi híres versét: „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!” Stb. – A megszakított idéző mondat kisbetűvel folytatódik: Madách szavait: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” ma is gyakran idézzük. Stb.
Kisbetűvel kezdjük az idézetet, ha úgy emeltük ki, hogy az eredeti szövegben is kisbetű van: A közeledő őszt ekképp jeleníti meg Babits: „már hullnak a cifra virágok / szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok, / ha süvít a böjti szél.” Stb.
b) Ha az idéző mondat követi az idézetet, gondolatjellel kapcsoljuk, és kisbetűvel kezdjük. Ilyenkor az idézet végén a kérdőjelet és a felkiáltójelet kitesszük, a pontot azonban nem: „Ismerni a jót könnyebb, mint követni” – írta unokaöccsének Kölcsey. „Ó, megvan-e még az az otthon?” – sóhajt fel Radnóti. „Még kér a nép, most adjatok neki!” – figyelmeztette Petői az urakat. Stb.
e) Az idézetbe iktatott idéző mondat közbevetésnek számít, tehát gondolatjelek közé tesszük, és kisbetűvel kezdjük. A második idézőjel a szövegzáró írásjel után következik: „A tudományos felfogás szerint – írja Kosztolányi – nincs semmiféle rangkülönbség a nyelvek között.” „Lesz-e gyümölcs a fán – kérdi Petőfi –, melynek nincs virága?” „Az eszmék erősbek / A rossz anyagnál – vallja Madách. – Ezt ledöntheti / Erőszak, az örökre élni fog.” Stb.
257. Ha a szó szerinti idézetet szervesen beleszőjük saját szövegünkbe, az idézett részt idézőjelek közé foglaljuk, és az idézetet kezdő közszót (az eredeti szöveg ellenére is) kisbetűvel kezdjük: A tanterv szerint az iskola egyik célja az, hogy „testileg, szellemileg egészséges, edzett nemzedéket neveljen”, de ez csak a társadalom egészének tevékeny közreműködésével érhető el. A „rendületlenül” később jelszóból magatartásformává érett. Stb. – Ha a mondat az idézett résszel végződik, a mondatot befejező írásjelet az idézőjel után tesszük ki: Juhász Gyula a munkában azt az erőt látja, amely „a szabadág útjára visz gyász és romok felett”. Stb.
Mások szavainak némiképp megváltoztatott, vagyis úgynevezett tartalmi idézésekor nem használunk idézőjeleket: Alkotmányunk kimondja, hogy társadalmi rendszerünknek a munka az alapja. Stb. Így szokás kezelni az úgynevezett kapcsolt egyenes beszédet is: Mondtam neki, hogy nincs az az áldozat, amire ne lennék képes a gyerekeimért. Stb.
258. Szépirodalmi művekben az író mintegy idézi a szereplők szavait, de ennek jelzésére nem idézőjeleket, hanem gondolatjeleket szokás használni. Az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében egyébként az idézéskor szokásos írásmódot alkalmazzuk. [Vö. 256. a), b), c)]
a) Ha az író idéző mondata megelőzi a szereplő szavait, gondolatjel van előttük, utánuk viszont nincs.
Határozatlanul mondta:
– Nem is tudom.
Reménykedve kérdezte:
– Ugye, hiszel nekem?
Türelmetlenül szólt rá:
– Add már ide!
– Nem adom!
b) Ha az író idéző mondata követi a szereplő szavait, ezeket gondolatjelpár fogja közre.
– Nem is tudom – mondta határozatlanul.
– Ugye, hiszel nekem? – kérdezte reménykedve.
– Add már ide! – szólt rá türelmetlenül.
c) Ha az író idéző mondata a szereplő szavai közé van iktatva, a megszakítás után újabb gondolatjel következik.
– Nagyon vártalak már – fogadta a barátját. – Sok a teendőnk.
– Kik jártak itt? – faggatta tovább. – Maga itt volt, láthatta.
– Ne higgy neki! – támadt rá. – Annyiszor becsapott!
– Gyere ide – kiáltott rá –, és segíts már egy kicsit!
– Sehogy sem tudok belenyugodni abba – folytatta –, hogy kisemmiztek.
Az idéző mondatok nélkül egymást váltogató párbeszéd megszólításonként külön sorokban kezdődik, és a beszélők első szavai előtt gondolatjel van:
– Kapitány uram, vagy kétszázan kimennénk az éjjel.
– Hova a pokolba?
– Maklárra.
– Maklárra?
– Jó estét mondani a töröknek.
259. Ha közmondásokhoz, szállóigékhez, sarkigazságokhoz, jelszókhoz stb. magyarázó, kiegészítő megjegyzést fűzünk, nem használunk idézőjeleket, de az írásjelek és a kezdőbetűk tekintetében az idézéskor szokásos írásmódot követjük: Ki korán kel, aranyat lel – tartja a közmondás. Hová merült el szép szemed világa? – szoktuk tréfásan kérdezni. Termeljünk többet és olcsóbban! – ez most a feladat. Stb.
Szavak és szórészek közötti írásjelek
260. Vesszőt szoktunk tenni az indulatszók után, illetőleg elé.
a) Az indulatszókat vesszővel különítjük el: Hej, csak itt lenne már! Jaj, eszem a lelked! Hova megy, hé? Fiatalságunk évei, haj, messze szálltak! Stb.
b) Ha valamely indulatszó után a be vagy a de nyomósító szócska következik, az indulatszó és a nyomósító szócska közé csak akkor teszünk vesszőt, ha a mondat hangsúly- és szünetviszonyai ezt megkívánják: Ejnye be megjártam! vagy: Ejnye, be megjártam! Jaj de elfáradtam! vagy: Jaj, de elfáradtam! Stb.
261. Ha a tagmondat közbeékelődése miatt vagy bármi más okból két kötőszó kerül egymás mellé, csak az első elé teszünk vesszőt: A hegymászásban elfáradt, s mikor egy forráshoz ért, rövid pihenőt tartott. Hívták, de mert hideg volt, nem indult útnak. Stb.
262. Kötőjelet szavak és szórészek között az alábbi esetekben alkalmazunk:
a) Az olyan összetett szavakat, illetőleg tulajdonnévi szóalakokat, amelyekben a tagok, illetőleg a szóelemek határán három azonos, mássalhangzót jelölő betű kerül egymás mellé, kötőjellel tagoljuk: sakk-kör, ott-tartózkodás, össz-szövetségi; Széll-lel, Mann-né; stb. [Vö. 62., 94., 265. a)]
b) A szóismétléseknek, a mellérendelő összetételeknek és az ikerszóknak, valamint az alárendelő összetételeknek bizonyos típusaiban az alkotó tagokat kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: egy-egy, néha-néha (vö. 97.); örökkön-örökké, unos-untalan (vö. 98.); süt-főz, orrán-száján, sírva-nevetve [vö. 100. b)]; édes-bús, szoba-konyhás [vö. 101. a)], dimbes-dombos, irul-pirul [vö. 102. a)]; csihi-puhi, Anna-Panna [vö. 103. a)]; gizes-gazos (vö. 103. b)]; meg-megállt, vissza-visszatérés, ki-be ugrál, le-föl sétálás [vö. 131. d)]; könyvritkaság-gyűjtemény, foszforműtrágya-gyártás (vö. 138.); anyagcserevizsgálat-kérés [vö. 139. a)]; hidegvíz-csap [vö. 139. b)]; szövő-fonó ipar [vö. 139. c)]; stb.
Szokatlan, alkalmi szóösszetételeknek kötőjeles írása a költői nyelv kifejezőeszköze: rőzse-dalok, gyémánt-hitemet, köd-gubában, bogáncs-szívem, kő-iszonyatját, rokon-őrtüzek stb.
c) Ha két vagy több egymás után következő összetett szónak azonos az utótagja vagy az előtagja, rendszerint csak az utolsó, illetőleg csak az első összetett szót írjuk ki teljes alakjában. Ilyenkor az elhagyott közös utótagra, illetőleg előtagra kötőjellel utalunk: gép- és gyorsíró; bel- és külkereskedelem; tej-, zöldség- és gyümölcsfelhozatal; stb., illetőleg: bortermelő és -értékesítő szövetkezet; gépgyártó, -szerelő és -javító üzem; stb.
d) Kétezeren felül – ha az ezres után még más szám is következik – az összetett számnevek írásában kötőjelet használunk: ötezer-nyolcszáztíz, tizenegyezer-huszonnyolc stb. [Vö. 289. a)]
e) Tulajdonnevekhez főneveket és belőlük képzett mellékneveket bizonyos típusokban kötőjellel kapcsolunk: Afrika-kutató, Kazinczy-verseny, József Attila-díj; Balassi-strófás, József Attila-díja; stb. [Vö. 140. b), 168–169.]
f) A kettős családnevek elemeinek összetartozását kötőjellel érzékeltetjük: Endrődy-Somogyi, Konkoly-Thege stb. (Vö. 158.)
g) A többelemű földrajzi nevek több típusában kötőjellel fejezzük ki az alkotó tagok összetartozását: Arany-patak, Csepel-sziget, Vas Mihály-hegy (vö. 176.); Holt-Tisza, Nagy-New York, Kál-Kápolna, Érd-Ófalu (vö. 177.); Rohonci-Arany-patak, Arany-patak-völgy (vö. 178.); stb.
h) Az -e kérdőszócskát kötőjellel kapcsoljuk az előtte álló szóhoz: Tudod-e, merre menjünk? Jobbra-e vagy balra? Stb.
i) Mind a betűkkel, mind a számjegyekkel írt számkapcsolatokban kötőjelet teszünk, ha a kapcsolat hozzávetőlegességet, vagylagosságot fejez ki: egy-két (ember), nyolc-tíz (napra); 5-6 (darab), 10-12 (éves); stb.
263. Nagykötőjelet szavak között a következő esetekben szokás használni:
a) Két vagy több nép (nyelv) nevének kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: angol–magyar (szótár), francia–spanyol (határ), olasz–német (mérkőzés); Cseh–Morva-dombság, Osztrák–Magyar Monarchia, Magyar–Szovjet Baráti Társaság; stb. (Vö. 179.)
Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: (a) magyar–angolban (ti. szótárban), (láttam az) angol–brazilt (ti. mérkőzést), német–franciás (ti. szakos) stb.
b) Két vagy több tulajdonnév kapcsolatát nagykötőjellel érzékeltetjük: Marx–Engels–Lenin, Hadrovics–Gáldi: Orosz–magyar szótár, Újpesti Dózsa–Ferencváros (rangadó) stb.
Az ilyen alakulatok utolsó tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a ragokat: (a) Hadrovics–Gáldiban (ti. szótárban), (a) Videoton–Haladáson (ti. mérkőzésen) stb.
c) Nagykötőjellel fűzzük egymáshoz az olyan szavakat, amelyek valamitől valameddig viszonyt érzékeltetnek: Budapest–Bécs, Duna–Majna–Rajna-csatorna; 1983–1984. évi, a 128–9. lapon, az I–IV. osztályban, Ménesi út 11–13.; az első–negyedik osztályban, kelet–nyugat irányban, a tavasz–nyár folyamán, június–július hónapban; stb.
Bonyolultabb esetekben a nagykötőjel kivételesen szóközökkel illeszkedhet a tagok közé: i. e. 753 – i. sz. 456; illetőleg: a Szojuz–24 – Szaljut–5 űrkomplexum; stb.
Az ilyen alakulatok utolsó (esetleg mindkét) tagjához kötőjel nélkül kapcsoljuk a toldalékokat: Budapest–Bécsen át, az első–negyedikben, tavasszal–nyáron; budapest–bécsi, kelet–nyugati, tavaszi–nyári, június–júliusi; stb. (Vö. 179.) – De: a 128–9.-en, az I–IV.-ben, 1848–49-ben; 1981–1985-i, 1914–18-as; stb. [Vö. 265. e)]
d) Nagykötőjelet használunk géptípusok stb. betű- vagy szó- és számjelzése között: T–34, TU–154; Szojuz–14, Apollo–11; stb. Az ilyen alakulatokhoz minden toldalékot kötőjellel kapcsolunk: T–34-et, TU–154-gyel, T–34-es, Szojuz–14-ben, Apollo–11-es; stb.
264. Három pontot teszünk a gondolat befejezetlenségének jeléül: De tart a harc… a kard s az ágyú / Helyett most eszmék küzdenek. Meggondolni háborítlan, / Ami immár közelebb van… stb. Három pontot használunk akkor is, ha valamely szövegből kihagyunk egy részt: …s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk… Respublika, szabadság gyermeke / …Köszöntelek a távolból előre! Stb.
265. A ragokat, a jeleket, a képzőket és a képzőszerű utótagokat általában közvetlenül kapcsoljuk a szótőhöz. Néhány esetben azonban kötőjelet használunk.
a) Kötőjellel hárítjuk el toldalékok kapcsolásakor három azonos, mássalhangzót jelölő betű közvetlen találkozását egyes típusokban, ahol az egyszerűsítés nem alkalmazható: Széll-lel, Wittmann-né [vö. 94., 163. c)]; Bonn-nal, Bonn-nál [vö. 217. c)]; dzsessz-szerű, puff-féle (vö. 62., 94.); stb.
b) Kötőjellel kapcsoljuk a több különírt elemből álló személynevekhez és földrajzi nevekhez a képzőket és a képzőszerű utótagokat: Arany János-i, Leonardo da Vinci-s; Illyés Gyula-féle; stb. (vö. 141., 164.); New York-i, Karlovy Vary-i, Frankfurt am Main-i; New York-szerű; stb. [Vö. 164., 217. b)] – Hasonlóképpen: Magyar Nemzet-beli stb. (Vö. 200.)
c) Kötőjellel kapcsoljuk az egyelemű személynevekhez a képzőszerű utótagokat: Eötvös-féle, Petőfi-szerű stb. (Vö. 141., 171.) – Hasonlóképpen: Vág-szerű (folyó), Omega-féle (időmérők), Népszabadság-beli (cikk) stb.
d) Kötőjellel fűzzük hozzá a hangérték nélküli (ún. néma) betűre és a bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan betűcsoportokra végződő szavakhoz a toldalékokat: guillotine-t, Glasgow-ban, Montreux-ig, Rousseau-nak, voltaire-es, ploieşti-i stb. [Vö. 217. a)]
e) Kötőjellel kapcsoljuk a számjegyekhez, írásjelekhez, rövidítésekhez, betűszókhoz stb. a toldalékokat: 4-et, 12-t, 19-szer, 67-es, aug. 20-án, a IV.-be jár, 80%-os, 6%-kal, a 15. §-ban, Bp.-en, az MTA-tól, 100 °C-on, 16.25-kor. [Vö. 280., 286. a)]
Egyéb írásjel-használati tudnivalók
266. A hírlapok, folyóiratok, könyvek, költői művek, értekezések, cikkek, dolgozatok, fejezetek címe, valamint az intézménynevek és útbaigazító feliratok után a mai gyakorlat szerint nem kell pont akkor, ha kiemelt címsorokként vagy önmagukban szerepelnek:
Népszabadság
Puszták népe
Nemzeti dal
Előszó
Kettős megállóhely
Szerencsi Csokoládégyár stb.
– Ha azonban a cím szövegben van, s utána mondat kezdődik, a végére pontot teszünk: A személyes névmások. Személyes névmásoknak nevezzük azokat a szavakat… – A kérdőjelet és a felkiáltójelet a kiemelt címsorok végén is ki kell tenni:
Minek nevezzelek?
Készülj, hazám! Stb.
267. Pontot használunk viszont a következő esetekben:
a) A sorszámneveket jelölő számok után általában pont van: 10. versszak, 1983. évi, IX. kerület stb. (Vö. 290.)
b) Pontot teszünk a rövidítések egy része után: aug., du., kb., özv.; Bp.; stb. (Vö. 278., 282.)
c) Pontot teszünk a keltezésben az évet, a hónapot és a napot jelölő szám után: 1848. III. 15. (Vö. 293.)
268. Kettősponttal mutatunk rá a példaként említett szóra, szócsoportra vagy mondatra: A felszabadulás óta számos új összetétel keletkezett nyelvünkben: békepolitika, jövőkutatás, munkaverseny, tervhivatal stb. A kijelentő mondatban megállapítunk, közlünk valamit: Magyarország legnagyobb tava a Balaton. Stb.
269. Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (pl. utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.): Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; stb. – Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk írásjelet: Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit. Mikszáth „Különös házasság” című regényéből filmet készítettek. Stb. (Vö. 199.)
270. Sor végén, elválasztáskor – a szétválasztott szórészek összetartozásának jelölésére – kötőjelet használunk: asz-tal, te-kint stb.
Az elválasztás alapja lehet az a körülmény is, hogy a szóalakban már van kötőjel: tűzzel- / vassal, Dumas- / nak, a SZOT- / ot stb. Ugyanígy nagykötőjelnél: egy TU– / 154-esen stb.
271. Ha a mondat végén levő zárójeles rész szorosabban kapcsolódik a mondathoz, a mondat tartalmának megfelelő mondatvégi írásjelet a berekesztő zárójel után tesszük ki: A helyesírás nem egyéb, mint gyakorlati anyanyelvismeret (Az általános iskolai nevelés és oktatás terve). Stb. – Ha a zárójelbe tett rész ponttal rövidített szóval végződik, a berekesztő zárójel elé a rövidítést jelző pontot ki kell tennünk, és a zárójel után is használnunk kell a megfelelő mondatvégi írásjelet: Szövetkezeteink már saját gépeikkel dolgoznak (traktorokkal, kombájnokkal, tárcsás boronákkal stb.). Stb. (De vö. 252.)
272. Idézőjelek közé teszünk a mondaton belül olyan szavakat, amelyeknek hangulati velejáróját, gúnyos vagy egyéb értelmét ki akarjuk emelni: Megkaptam „kedves” soraidat. Ne akarj te engem mindenáron „jobb belátásra bírni”! Stb.
Ezzel a lehetőséggel azonban – a divatnak hódolva – ne éljünk vissza!
273. A könyveknek, költői műveknek, értekezéseknek, cikkeknek stb. több szóból álló címét szöveg közben idézőjelbe is tehetjük: A haladó magyar költészet remekeit mutatja be a „Hét évszázad magyar versei” című négykötetes antológia. Stb. Ilyenkor a toldalékok kötőjellel kapcsolódnak: Ez benne van a „Hét évszázad magyar versei”-ben. Stb. (Vö. 199.)
274. A számok írásában a tizedes törtek kezdetét vesszővel jelöljük: 38,6 (harmincnyolc egész hat tized); 1,23 (egy egész huszonhárom század); stb. (Vö. 291.) – Az öt- és többjegyű számokat általában közzel tagoljuk a hátulról számolt hármas csoportok szerint: 23 816 stb. [Vö. 289. b)]
275. Gyakrabban használjuk még a következő írásjeleket is:
+ | az összeadás jele | § | a paragrafus jele |
– | a kivonás jele | ./. | fordíts! |
· | a szorzás jele | * | vagy 1 a jegyzet jele |
: | az osztás jele | ” | az ismétlés jele |
= | az egyenlőség jele | ’ | a hiány jele |
% | a százalék jele | ° | a fok jele |
/ | a vagylagosság, a tört szám stb. jele | ~ | az ismétlődés, illetőleg a megfelelés jele |
A százalék, a paragrafus és a fok jeléhez kötőjellel kapcsoljuk a toldalékot. Ilyenkor a toldalék mindig olyan alakjában járul az írásjelhez, amilyenben a kimondott formához kapcsolódnék, tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, valamint kiírjuk az esetleges kötőhangzót is: 10%-os, a 6. §-ban, 3°-kal stb. [Vö. 265. e)].
276. Közszavak és tulajdonnevek teljes alakja helyett gyakran használjuk rövidített formájukat.
A rövidítések (és hozzájuk hasonlóan a rövidítésként használt jelek és kódok is) leginkább csak az írásban élnek, a beszédben teljes alakjukban ejtjük ki őket: u. kiejtve utca; km kiejtve kilométer; Bp. kiejtve Budapest; stb. – Ennek megfelelően a magánhangzóval kezdődő rövidítések előtt az, mássalhangzóval kezdődő rövidítések előtt a határozott névelőt használunk: az igh. (= az igazgatóhelyettes), az i. m. (= az idézett mű); a szerk. (= a szerkesztő), a f. k. (= a felelős kiadó); stb.
A mozaikszók különféle fajtáit (a betűszókat és a szóösszevonásokat) írásformájuk alapján ejtjük ki. Vagy a betűk nevét mondjuk ki egymás után: OTP (= Országos Takarékpénztár) kiejtve ó-té-pé, szb (= szakszervezeti bizottság) kiejtve esz-bé stb.; vagy összeolvassuk a betűket: MÁV (= Magyar Államvasutak) kiejtve máv, Áfor (= Ásványolaj-forgalmi Vállalat) kiejtve áfor, Mahart (= Magyar Hajózási Részvénytársaság), gyes (= gyermekgondozási segély) stb. – A mozaikszók előtti határozott névelő a kiejtett alakhoz igazodik: a MÁV, a Mahart, a tsz; az OTP, az MTA, az Áfor, az szb; stb.
277. A rövidítések alakja általában emlékeztet a rövidített szavak teljes formájára.
a) Az egyszerű és az összetett szavaknak több betűből álló rövidítése egységes csoportot alkot: ált. (= általános), cm (= centiméter), gk. (= gépkocsi), pság. (= parancsnokság), rkp. (= rakpart); Szfv. (= Székesfehérvár); stb.
A különírt szavakból álló szókapcsolatok rövidítése általában annyi (ponttal elkülönített) tagot tartalmaz, ahány különírt szóból áll a rövidített szókapcsolat: a. m. (= annyi mint), i. sz. ( időszámításunk szerint), s. k. (= saját kezével), B. ú. é. k. (= Boldog új évet kíván), N. Y. (= New York) stb. – Nem ritka azonban a rövidítés elemeinek egybeírása sem: stb. (= s a többi), vö. (= vesd össze!), NB. (= nota bene!) stb.
b) A rövidített szónak vagy szavaknak kis vagy nagy kezdőbetűjét általában a rövidítésben is megtartjuk: c. (= című), m. (= magyar), kb. (= körülbelül), mfszt. (= magasföldszint), m. v. (= mint vendég), r. k. (= római katolikus); D. (= Debrecen), Mo. (= Magyarország) stb.
Sok rövidítés azonban a kis- és nagybetűk tekintetében nem követi az alapforma írásmódját: Ft (= forint), ÉNy (= északnyugat), HTSz. (= Helyesírási tanácsadó szótár) stb.
A mértékegységek jelét kis vagy nagy kezdőbetűvel írjuk aszerint, hogy a jel közszóból vagy személynévből származik: m (= méter), km (= kilométer); N (= newton), K (= kelvin); stb.
Mindig nagy kezdőbetűvel írjuk azonban az elemek vegyjelét: O (= oxigén), Na (= nátrium) stb.
Ha egy magában kisbetűs rövidítés mondatkezdő helyzetbe kerül, első betűje természetesen nagyra cserélődik: Csüt. délben érkezünk. Kb. húszan leszünk. Stb. – Szabványokban előírt formákat csupa nagybetűs szövegben sem szabad megváltoztatni: A KÉSZÍTMÉNY ÁRA 15 Ft; ALAPTERÜLET: 100 m²; stb.
278. A rövidítések többsége után pontot szokás tenni: a. (= alatt. alsó), dec. (= december), é. n. (= év nélkül), Salg. (= Salgótarján) tb. (Vö. 282.)
Pont nélkül írjuk azonban (szabványainkhoz és a nemzetközi szokáshoz igazodva) a pénzfajták rövidítését: f (= fillér), Rbl (= rubel); az égtájak rövidítését: D (= dél), ÉK (= északkelet); a gépkocsik országjelzését: H (= Magyarország), NL (= Hollandia); az országnevek kódjait: HU (= Magyarország), CS (= Csehszlovákia); a vegyjeleket: S (= kén), Cl (= klór); a fizikai mennyiségek jelét: a (= gyorsulás), v (= sebesség); a mértékegységek jelét: g (= gramm), hl (= hektoliter), MW (= megawatt); a matematikai jelöléseket: lg (= logaritmus), sin (= szinusz); stb. (Vö. 279., 282.) Egyébként ponttal írt rövidítések (nm., rég., ol. stb.) mellől is elhagyható a pont, ha szótárakban, lexikonokban stb. nagy tömegben fordulnak elő. Ilyenkor célszerű őket külön jegyzékbe foglalni: nm (= névmás), rég (= régies forma), ol (= olasz) stb. – Nincs pont az olyan rövidítések után sem, amelyeknek a vége teljes szó: uő (= ugyanő), uaz (= ugyanaz) stb.
279. A magyar és a nemzetközi szabványokban rögzített jeleket és kódokat az ott előírt formában kell használni. (Vö. 278.) – A nemzetközi mértékegységek (az SI-egységek) írásmódját minisztertanácsi rendelet szabályozza.
A szokásos eljárásokkal alkotott rövidítéseken kívül a szaktudományok különleges rövidítéseket, jeleket és kódokat is alkalmazhatnak.
280. A rövidítésekhez, jelekhez stb. a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk. Ilyenkor ezek mindig olyan alakjukban járulnak a rövidítésekhez, jelekhez stb., amilyenben a kiejtett formákhoz kapcsolódnának; tehát tekintetbe vesszük az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, valamint kiírjuk az esetleges előhangzót is: u.-ban (= utcában), Ft-ot, Ft-tal (= forintot, forinttal), ker.-nek (= kerületnek), ÉK-en (= északkeleten), K-ot, K-mal (= káliumot; káliummal), m2-enként, m2-es (= négyzetméterenként, négyzetméteres), °C-on, °C-kal, °C-os (= Celsius-fokon, Celsius-fokkal, Celsius-fokos) stb.
281. Ha a rövidítés valamely teljes szóval alkot összetételt, az elő- és az utótagot kötőjellel fűzzük össze: mm-beosztás, fszla.-kivonat stb.
282. A gyakrabban előforduló állandó rövidítések és jelek:
a. | alatt, alsó |
A | amper |
á. é. | átvitt értelemben |
áll. | állami |
ált. | általános |
a. m. | annyi mint |
ápr. | április |
aug. | augusztus |
bar | bar |
Bp. | Budapest |
bp.-i | budapesti |
B. ú. é. k. | Boldog új évet kíván |
°C | Celsius-fok |
c. | című |
cm | centiméter |
cm2 | négyzetcentiméter |
cm3 | köbcentiméter |
csüt. | csütörtök |
D | dél |
db | darab |
de. | délelőtt |
dec. | december |
DK | délkelet |
dkg v. dag | dekagramm |
dl | deciliter |
dm | deciméter |
DNy | délnyugat |
Dr. v. dr. | doktor |
du. | délután |
E Ft | ezer forint |
É | észak |
ÉK | északkelet |
em. | emelet |
ÉNy | északnyugat |
érk. | érkezik |
évf. | évfolyam |
f | fillér |
f. | fent |
f. é. | folyó évi |
f. év | folyó év |
febr. | február |
fej. | fejezet |
felv. | felvonás |
f. h. | folyó havi |
f. hó | folyó hó |
ford. | fordította |
fszla. | folyószámla |
fszt. | földszint |
Ft | forint |
g | gramm |
gimn. | gimnázium(i) |
h | óra |
h. | helyett(es) |
hiv. | hivatalos |
hl | hektoliter |
honv. | honvéd |
Id. v. id. | idősb |
i. e. | időszámításunk előtt(i) |
Ifj. v. ifj. | ifjabb |
ig. | igazgató |
igh. | igazgatóhelyettes |
i. h. | idézett helyen |
ill. | illetőleg, illetve |
i. m. | idézett mű |
ind. | indul(ás) |
isk. | iskola(i) |
i. sz. | időszámításunk szerint(i) |
J | joule |
jan. | január |
jegyz. | jegyzet |
júl. | július |
jún. | június |
K | kelet |
K | kelvin |
k. | kötet |
kb. | körülbelül |
ker. | kerület |
kg | kilogramm |
kk. | következők (lapszám után) |
km | kilométer |
km2 | négyzetkilométer |
K. m. f. | Kelt, mint fent |
köv. | következő |
krt. | körút |
l | liter |
l. | lap |
l. | lásd! |
ltp. | lakótelep |
m | méter |
m. | magyar |
m. | megye |
M Ft | millió forint |
m2 | négyzetméter |
m3 | köbméter |
máj. | május |
márc. | március |
mb. | megbízott |
m. é. | múlt évi |
megh. | meghalt |
min | perc |
min. | miniszteri |
mm | milliméter |
Mrd Ft | milliárd forint |
N | newton |
NB. | nota bene! (a figyelmeztetés jele) |
N. N. | az ismeretlen név pótlásául |
nov. | november |
ny. | nyugalmazott |
Ny | nyugat |
o. | oldal |
okl. | okleveles |
okt. | október |
olv. | olvasd! |
Özv. v. özv. | özvegy |
p. | pont |
Pa | pascal |
(P. H.) | pecsét helye |
pl. | például |
pu. | pályaudvar |
r. | rész |
s | másodperc |
s. k. | saját kezével |
stb. | s a többi |
sz. | szám(ú) |
sz. | század |
szept. | szeptember |
szerk. | szerkesztette, szerkesztő(ség) |
Szt. | szent |
szül. | született |
t | tonna |
t. | tisztelt |
tc. | törvénycikk |
ti. | tudniillik |
tvr. | törvényerejű rendelet |
u. | utca |
ua. | ugyanaz |
ui. | ugyanis |
Ui. | utóirat |
úm. | úgymint |
ún. | úgynevezett |
uo. | ugyanott |
v. | vagy |
V | volt |
vö. | vesd össze! |
vsz. | versszak |
W | watt |
X. Y. | az ismeretlen név pótlásául |
283. A betűszókat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek (nyelvünkben, esetleg már az átadó idegen nyelvben) valamely többszavas név elemeinek kezdőbetűiből alakultak, kétféleképpen írjuk.
a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyettesítő) magyar és idegen betűszóknak minden betűjét (a többjegyűeknek minden jegyét) nagybetűvel írjuk, mivel legtöbbször nagybetűvel kezdett szavakat képviselnek: BKV (= Budapesti Közlekedési Vállalat), KGST (= Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa), MSZMP (= Magyar Szocialista Munkáspárt), NDK (= Német Demokratikus Köztársaság), ELTE (= Eötvös Loránd Tudományegyetem), KISZ (= Kommunista Ifjúsági Szövetség), TASZSZ (= Tyelegrafnoje Agentsztvo Szovjetszkovo Szojuza), UNESCO (= United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization) stb.
b) A közszói betűszók csupa kisbetűből állnak, mivel kis kezdőbetűs szavakat helyettesítenek: gmk (= gazdasági munkaközösség), tbc (= tuberkulózis), tmk (= tervszerű megelőző karbantartás), szb (= szakszervezeti bizottság), tsz (= termelőszövetkezet), tv (= televízió), vb (= végrehajtó bizottság) stb.
A szaktudományok körében a többelemű közszói alakulatokat is csupa nagybetűkkel írt betűszókkal szokás helyettesíteni: CB (= citizen band), DNS (= dezoxiribonukleinsav), EKG (= elektrokardiogram), NE (= nemzetközi egység), PVC [= poli(vinil-klorid)], URH (= ultrarövidhullám) stb.
Nem helytelenek az ilyen köznyelvi, nagybetűkkel írt betűszók sem: OTTKT (= országos távlati tudományos kutatási terv), TDK (= tudományos diákkör) stb.
A közszói betűszót alkotó betűk nevét néhány esetben már teljesen kiírjuk: pévécé, tébécé, téesz, tévé stb.
284. A szóösszevonásokat, vagyis azokat a mozaikszókat, amelyek rövid (vagy rövidített) szavakból, kisebb-nagyobb szórészletekből, esetleg részben kezdőbetűkből alakultak, kétféleképpen írjuk.
a) A tulajdonnévi (főként többelemű intézményneveket helyettesítő) magyar és idegen szóösszevonásoknak az első betűjét általában nagy-, a többi betűjét kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a tulajdonneveket: Aluterv (= Alumíniumipari Tervező Vállalat), Fényszöv (= Budapesti Fényképész-szövetkezet), Javszer (= Fővárosi Javító-szerelő Vállalat), Kermi (= Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet), Vegyterv (= Vegyiműveket Tervező Vállalat), Ofotért (= Optikai, Finommechanikai és Fotocikkeket Értékesítő Vállalat), Alitalia (= ala italiana), Komszomol (= Kommunyisztyicseszkij Szojuz Mologyozsi) stb.
Reklámcélokból stb. a nagybetűs írásmód is szokásos: VEGYTERV, ALITALIA stb.
b) A közszói szóösszevonásokat (és az idegenből átvett ilyen alakulatokat) csupa kisbetűvel írjuk, tehát úgy, ahogyan a közszavakat: belker (= belkereskedelem), gyes (= gyermekgondozási segély), kisker (= kiskereskedelem), kolhoz (= kollektyivnoje hozjajsztvo), radar (= radio detection and ranging), szovhoz (= szovjetszkoje hozjajsztvo), telex (= teletype exchange), trafó (= transzformátor) stb.
A tulajdonnévi szóösszevonásból köznevesült közért (= élelmiszerüzlet) szót kisbetűvel kezdjük.
285. A mozaikszóknak sem az alkotóelemei közé, sem a végére nem teszünk pontot: HNF (= Hazafias Népfront), ENSZ (= Egyesült Nemzetek Szervezete), NATO (= North Atlantic Treaty Organization), LSD (= lizergsav-dietil-amid), tmk (= tervszerű megelőző karbantartás), Agrober (= Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Tervező, Beruházási Vállalat), Csemadok (= Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete), Komintern (= Kommunista Internacionálé) stb.
286. A mozaikszókhoz a toldalékokat olyan formában fűzzük, amilyet kiejtett hangalakjuk kíván; tehát ennek alapján vesszük tekintetbe az illeszkedés és a hasonulás törvényeit, továbbá kiírjuk az esetleges előhangzót.
a) A betűszókhoz a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk: a BKV-nál, a MÁV-ot, az ENSZ-szel; a tmk-ban, a tsz-szel, tbc-s, tv-zik (v. tévézik), DNS-sel; stb. – A csupa nagybetűvel írt betűszók alapalakjukat melléknévképzős formájukban is megtartják: ENSZ-beli, KISZ-es, MAFC-os, TDK-s stb. – A csupa nagybetűvel írt tulajdonnévi betűszók végén toldalékoláskor írásban nem nyújtjuk az a, e, o-t: az MTA-nak, az ELTE-n, az ETO-hoz stb. (Vö. 29.)
b) A szóösszevonásokhoz a toldalékot kötőjel nélkül kapcsoljuk: a Fényszövnél, a Röltexszel, az Alitaliánál; gyesen (van), (a) trafója, kolhozban, telexszel, telexezünk; stb. De értelemszerűen: a Keravill-lal, az Elzett-től stb. (Vö. 94.) Hasonlóképpen a betűk nevével kiírt közszói betűszókhoz: tébécés, tévézik stb. – Ha a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz melléknévképzőt kapcsolunk, a létrejött szót kisbetűvel kezdjük: aluterves, fényszövbeli, komszomolista stb. – A kisbetűs testű szóösszevonásokban megnyújtjuk a toldalékok előtt az a, e, o-t: stukák, a Hungexpónál stb.
287. A mozaikszókhoz az összetételi utótagokat a következőképpen kapcsoljuk:
a) A betűszókhoz és a tulajdonnévi szóösszevonásokhoz kötőjellel fűzzük az utótagokat: MTI-hír, OTP-kölcsön, SZOT-üdülő, UEFA-torna; szb-titkár, tsz-tag, tv-közvetítés; URH-adás, TDK-dolgozat; Áfor-kút, Fényszöv-laboratórium, Ofotért-üzlet, Alitalia-iroda; stb.
b) A közszói szóösszevonásokkal az összetételi utótagokat egybeírjuk: telexgép, trafótekercselés stb. Hasonlóképpen: tébécészakorvos, téesztag, tévéközvetítés stb.
A mozaikszók alapformáinak és toldalékos alakjainak elválasztásáról a 232. pont szól.
288. A számokat írhatjuk betűkkel is, számjegyekkel is. Hogy mikor használunk betűírást, mikor számjegyírást, arra nincsenek határozott szabályok. A kialakult gyakorlat szerint inkább betűírást használunk egyrészt a folyamatos, főképpen irodalmi jellegű szövegben a rövid szóval kimondható számok lejegyzésekor: öt, húsz, ezer, százezer, tízmillió stb.; másrészt akkor, ha a szám toldalékos alakban, névutós szókapcsolatban vagy más szóval összetéve szerepel: huszonötöt, ezernek, tízféle, hatvan után, harmadmagával, kéthetenként stb. Számjegyírást használunk egyrészt a hosszabb szóval kimondható, nagyobb számok írásában: 388 személy részére, 65 téglát stb.; másrészt az időpont, pénzösszeg, mérték, statisztikai adat és hasonlók lejegyzésében: du. 5 órakor, 3 Ft 50 f, 15 méter szövet stb.
289. A számokat a következőképpen tagoljuk.
a) Ha a tőszámneveket betűvel írjuk, kétezerig minden szám nevét egybeírjuk; ezen felül csak a kerek ezreseket és a milliósokat; tizennégy, nyolcszázkilencvenhat, ezerhétszázhetvenkettő, ötvenháromezer, hatvankétmillió stb. – Kétezeren felül, ha az ezres után a szám még folytatódik, az összetett számnevet a hátulról számolt szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, és a csoportok közé kötőjelet teszünk: háromezer-tizenhat, negyvenhétezer-ötszázhatvanhárom, hétmillió-négyszázkilencvenezer-ötszázharminc stb.
b) Ha a számokat számjeggyel írjuk, az öt- vagy ennél több jegyű számok írásában a számjegyeket a hátulról számított szokásos hármas számcsoportok szerint tagoljuk, s az egyes csoportokat közzel választjuk el egymástól: 1552, 5826, 9710; de: 20 611, 353 864, 5 602 164; stb.
Ha öt vagy több számjegyű számokkal együtt négyjegyűeket is írunk egyazon oszlopba, ezeket is közzel tagoljuk:
21 126
4 210
12 305
9 258
290. A sorszámnevek után – ha számjegyekkel írjuk őket – pontot teszünk: 1. osztály, 3. sor, 1978. évi, a 10–12. oldalon stb. A pontot a toldalékokat kapcsoló kötőjel előtt is megtartjuk: 3.-nak futott be, a 8.-ba jár, a 10.-kel, a Tutaj u. 4.-ben stb. (A keltezés e tekintetben kivétel; vö. 296.)
291. Ha a törtszámnévnek tőszámnévi jelzője van, s a jelzett szó főnévi értékű, a kapcsolat két tagját különírjuk: egy negyed, két harmad, harmincnyolc egész egy tized stb. Ha azonban a tőszámnévi jelzős törtszámnév egészében jelzői szerepű, a két számnevet egybeírjuk: az ország kétharmad része, háromnegyed óra múlva stb. Az órát jelölő kapcsolatokat is ezek szerint írjuk: negyed kilenckor, fél tizenkettőig, háromnegyed négyre stb. A számjegyekkel írt tizedes törtek egész és tört értékei közé (köz nélkül) tizedesvesszőt teszünk: 3,16; 37,5; 20 611,413; stb.
292. A számjegyeket túlnyomórészt arab számokkal írjuk: 25 mm, 38 tanuló, 365 nap, 2500 Ft stb.
Római számokat következetesen csak néhány hagyományos esetben és csak sorszámnevek jelölésére használunk: IV. Béla, II. Rákóczi Ferenc, VII. Gergely, XIX. kerület, NB I., XI. kongresszus stb.
A római számok visszaszorulóban vannak. Mai alkalmazásuk pontos körét nem lehet meghatározni. Használatuk leginkább olyankor tanácsolható, ha az arab számokkal szemben megkülönböztető vagy tagoló szerepük lehet: 1983. IX. 12.; Petőfi u. 8. III. 2.; IV/3-as körzet; stb. A szakmai szokások is tiszteletben tartandók: X. agyideg, IV. ágyéki csigolya stb. Egyébként egyaránt helyes: 3. kötet v. III. kötet; 16. század v. XVI. század; stb. Az általános iskolai osztályokat arab számmal szokás jelölni: 2. osztály, 4. a v. 4/a osztály; a középiskolai osztályokat pedig római számmal: II. osztály, IV. A v. IV/A osztály.
293. Az évszámot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk; a hónap neve teljesen kiírható vagy rövidíthető, illetőleg jelölhető római számmal is, arab számmal is; a napot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk.
1983. november 28. vagy 1983. XI. 28.
1983. nov. 28. vagy 1983. 11. 28.
Terjedőben van a pontok nélküli, kötőjelekkel tagolt forma is: 1983-11-28
294. Pontot akkor teszünk az évszám (évszámcsoport) után, ha az utána következő hónapnévvel vagy időt jelölő egyéb szóval nincs birtokviszonyban:
1848. március 9.
1848. márciusban; de: 1848 márciusában (vö. 295.)
1848. áprilisi
1983. évi
1983–1984. v. 1983/1984. v. 1983–84. v. 1983/84. évi
19–20. század v. XIX–XX. század
1944. őszi; de: 1944 őszén (vö. 295.)
1945. március–áprilisban
1919. tavaszi–nyári
1918. október havában
1918. október folyamán; de: 1918 folyamán (vö. 295.)
1918. október végén; de: 1918 októberének végén (vö. 295.) stb.
295. Az évszámok után a következő esetekben nincs pont:
a) Ha az évszámot (évszámcsoportot) névutó vagy névutóból képzett melléknév követi, vagy ha az évszám (évszámcsoport) birtokos jelzője egy másik szónak, nem teszünk utána pontot:
1848 előtt, 1848 előtti, 1849 után, 1867 és 1896 között, stb.
1526 augusztusában, 1848 hősei, 1849 mártírjai, 1918-1919 forradalmai, stb.
1918 késő őszén, 1848 első felében, 1849 tavaszi hónapjai, 1944/45 nehéz telén, stb.
b) Nem teszünk pontot az évszám (évszámcsoport) után, ha a mondatban ez az alany: 1789 fordulópont az emberiség történelmében. 1941–1945 mérhetetlen károkat okozott népünknek.
Elhagyható a pont a zárójelbe tett évszámok mellől is: Az elmúlt év (1983) rendkívül aszályos volt.
296. Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak: az 1838-i árvíz; Magyarország 1514-ben; 1848. márc. 15-én; április 4-ig vagy 4-éig; 12-től vagy 12-étől; stb.
Az elseje, elsején, elsejéig stb. szóalakok számjegyes írása: 1-je, 1-jén, 1-jéig stb. Az elseji v. elsejei szóalakok számjeggyel írva: 1-ji v. 1-jei.
297. Ha a napok sorszáma után névutó következik, a számok után a pontot (vagy a birtokos személyragot) ki kell tenni:
1983. december 20. és 31. között; de:
1983. december 20-a és 31-e között; vagy:
1983. december 10. óta; de:
1983. december 10-e óta stb.
298. Leveleket és más küldeményeket a posta címzésmintái szerint kell megcímezni:
Mátyás Antal
Debrecen
Csapó u. 6–8. II. 10.
4024
A folyamatosan, egy sorba írt lakáscímeket, rendeltetési helyeket a következőképpen írjuk:
Budapest VII. kerület, Rákóczi út 28. II. em.
Budapest VII. ker., Rákóczi út 28/A II. em. 10/B
Budapest VII., Rákóczi út 28/A II. 10/B 1072
Szekszárd, Kadarka u. 4–6. 2700
299. Az óra és a perc szót folyó szövegben általában kiírjuk: 10 óra 25 perckor stb. – Ha az időpontot számjegyekkel adjuk meg, az óra és a perc közé (szóköz nélkül) pontot teszünk: 10.35 stb. Ehhez a formához a toldalékokat kötőjellel kapcsoljuk: 10.35-kor, 10.35-ig, 10.35-ös stb.